Protestáns Tanügyi Szemle, 1935

1935 / 10. szám - Szathmáry Lajos: Áprily Lajos verseinek olvasásakor

392

Szathmáry Lajos : Áprity Lajos verseinek olvasásakor.

. . .Mester, megbocsáss,

Ha kusza szívvel állok.

A hántoló Antigone Szomorú ösnővérem,

S a Labdakida-átoké

A vérem, sűrű vérem. (Találkozás.)

A világháború halálaratása söpörte, egyre söpörte volt tanítványait. A Dante poklából elébe meredő torzult arcukra Rembrandt fénye hull, s Krimhilda napján Hagennal együtt, jaj, vérébe roskad ártatlanul a zsenge Giseler. (íme, a poéta doctus !) S ugyanez a látomás iskolás latin miliőben :

Mosolgtalan, tétova kisgyerek,

Mikor felelni kell, a hangja reszket.

A latinból sosem tanulja meg A híres duke et decorum est-et.

. . . nevét nem fogja emlegetni forum,

De hős volt mégis. Tudta : élni jó,

De halni is szép. Duke et decorum... (Péter.)

S az „Eszmény. Professzor. Vallomástevő“ is a görög filozófus víziójából dől ki a sorból:

... reng a föld és lángol a határ s a karját megragadja Sokrates. (László.)

A köd leszállt. A sárgaszárnyú hold, mint a holtak anyja ül a gőzölő harci róna felett, amelyen

Egyet hörög még és kimúl a páthosz,

S az óda itt fel nem támad soha. (A hold kiszáll.)

Az antik világ reminiszcenciái még a legégetőbben mai és legfájdalmasabban magyar kérdésben, saját viszonylatában Erdély elveszésével kapcsolatban is, önkéntelenül és természetes-keresetlenül vetülnek látomást látó szemei elé:

...Mi itt keresztre rendeltetve állunk...

Jövőt nevelni, embert és magyart.

.. . s halunk erdélyi szent Thermopylaeben némán, büszkén, örökre névtelen.

(Opitz Mártonhoz.)

Az óklasszikus elemek szempontjából legnagyobb jelentőségű az Idahegyi pásztorok c. egyfelvonásos drámája, melynek helye : az Ida hegye, időpontja : kevéssel Trója pusztulása után. Csengve- bonganak jambusai a Moira lelkesedéseinek közepette, mikor elénk dobban a hír a pásztortanyára : Hektor halott. Hekabé fáklyának szült fia, Alexandras, Párisként elkövetett bűnéért lakolva, egyben