Protestáns Tanügyi Szemle, 1935

1935 / 8-9. szám - Megjegyzések

Megjegyzések. 373 ki. Ismertette ezenkívül az iskolában olvasott latin auctorok újabb kiadásait s a rájuk vonatkozó újabb filológiai irodalmat. Ugyancsak ő egv másik előadás- sorozaton A latin tanulmányok a nagyobb kullúrállamokban, tekintettel a magyar viszonyokra címmel bemutatta a klasszikus, főleg a latin tanulmányok múltját és mai helyzetét, majd részletesen foglalkozott a klasszikus tanulmányok szerepével a magyar középiskolában az Organisationsentwurf életbelépte óta az 1034 : XI. te. keletkezéséig. A kétezeréves Horatius-szál foglalkozott Förster Aurél egvetemi tanár előadásain, ismertetve az utóbbi tíz évben Horatius költészetéről keletkezett magyarázatokat és átértékelő kísérleteket. Herényi Károly egyetemi tanár Görög-római vallástörténet a középiskolai tanításban címen tartott négy előadást. Alföldi András egyetemi tanár Az irodalom és a művészeti emlékek összefüggésé­nek megvilágítása a császáreszme szemszögéből c. előadásain a monarchikus eszme fejlődését magyarázta a korabeli irodalom és a művészeti szimbolika alapján. Tartalmas és értékes előadásaiban a filológia és archeológia tudományának •együttműködésére nyújtott kitűnő példát. Nagyon tanulságosak voltak Kisparti János tanker, főigazgatónak Didaktikai törekvések a latin nyelv és irodalom tanításában címen tartott előadásai, melyekben a szaktudományában kiválóan képzett filológus és jeles pedagógus hasznos módszertani tanácsokat nyújtott hallgatóinak a latin nyelv tanítására vonatkozólag, egyszersmind gazdag bibliográfiát is közölt. Kornis Gyula egvetemi tanár Filozófia a közép­iskolában c. előadásain mély tudását közvetlen és vonzó formában közvetítette hallgatóságával, megvilágítva a filozófia tanításának fontosságát, anyagát és módszerét. Szidarovszky János egyetemi előadó tanár előadásai : Nyelv- tudomány és nyelvtanítás, tekintettel a középiskolai latin tanításra, hasznosak voltak a latin nyelvtudományi ismeretek fejlesztése és pótlása szempontjából. Végül Finály Gábor ny. tanker, főigazgató A reáliák a középiskolai latin „tanításban címen tartott négy előadást. A délelőtti tudományos előadásokat nagyon jól kiegészítették azok a ■délutáni tanulmányi látogatások, melyeket a hallgatók részben a Magyar Nemzeti Múzeum régiség tárában, részben Pest, Óbuda és Aquincum ásatásai közt és ez utóbbi múzeumában végeztek. Ezeken a látogatásokon kiváló archeológusaink kalauzolták a hallgatókat és nyújtották a szükséges magya­rázatokat, s ezekből nemcsak az archeológia tudományának gazdagodása és rohamos fejlődése tárult a hallgatók elé, hanem erősen kidomborodott az a jelentős szerep is, amelyet a római birodalom északi provinciája, Pannónia töltött be a római kultúra terjesztésében. A Nemzeti Múzeumban Alföldi András egyetemi tanár és Paulovits István igazgatóőr a római uralom idejéből maradt leleteket, Fetlich Nándór egyetemi magántanár pedig a népvándorlás korabeli emlékeket mutatta be és magyarázta. Nagy Lajos egyet, magán­tanár az Erzsébet-híd pesti oldalánál, továbbá az Óbudán és Aquincumban folytatott ásatások színhelyén és az aquincumi múzeumban kalauzolta a tanfolyam hallgatóit, s kísérte értékes magyarázatokkal a tanulmányi ki­rándulást. Az összes előadások mozgató ereje a humanizmus szelleme és a klaszikus világ szeretete volt, célja pedig az, hogy ébren tartsa a latin nyelv tanáraiban azt a tárgyszeretetet, azt az erőst, amely nélkül nem lehet eredményesen tanítani klasszikus nyelvet és irodalmat. Hisszük, hogy a tanfolyam ezt a •célját teljes mértékben elérte. Dr. Ruhmann Jenő. A palaki teológusok munkatábora. A nyár folyamán a pataki hittan­hallgatók hathetes munkatábort csináltak. Üjhely közelében egv 200 méter hosszúságú útszakaszt építettek. Fákat kellett előbb kidönteniök, hegvet elhordaniok, s úgy megépíteni az útrészt. Sok látogatójuk volt. Többek közt Hadnagy Domokos tábornok is, aki elismerésének adott kifejezést a teoló­gusok munkateljesítménye felett. A testi munka mellett nem feledkeztek meg a szellemiekről sem : neves előadók különféle tárgyakról tartottak előttük a délutáni pihenéskor elő­

Next

/
Oldalképek
Tartalom