Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 8-9. szám - vitéz dr. Bessenyei Lajos: Lelki egység
Vitéz dr. Bessenyei Lajos : Lelki egység. 3,™ megállapíthatom, hogy működése egész ideje alatt hivatásának magaslatán állott“. Ezt mind elhiszem és vallom a magam részéről is ; sőt hozzáfűzöm, hogy ugyanezeket el lehet mondani a többi főigazgatóságokról, szakfelügyelőségekről is. De az az „egység“, ami így, az eddigi formában megvolt, semmiképpen sem az, aminek meglétele köznevelésünkben kívánatos, helyesebben szólva : elengedhetetlen és szükséges. Az a nagy munka, mely az 1935. évi VI. tc.-et, mint javaslatot, a magyar közélettel megismertette és a nemzet köztudatába bevitte, az „Általános indokolás“ c részében, a 20. oldalon ezeket írja: „Az iskolafelügyelet funkciói ezek szerint ma tizenegy különféle felügyeleti szerv között oszlanak meg, melyek közül csupán a vármegyei királyi tanfelügyelő szoros értelemben vett hatóság, míg a többiek csak hivatalok, s e mellett valamennyiük működése egészen szűk körre, egy-egy iskolatípusra korlátozódik. A felügyeleti szervek ily sokfélesége mellett a nemzetnevelés irányításának egységéről, elvszerű és egységes nevelőszempontok szerint irányított iskolahálózat kiépítéséről természetesen szó sem lehet.“ Ennek szükségszerű következménye az, „hogy különböző fajú és fokozatú iskoláink ma minden szerves kapcsolat nélkül, egymástól szinte függetlenül, sőt egymásra való tekintet nélkül élik a maguk öncélú életét“. Az az egység tehát, ami eddig volt, tulajdonképpen egy-egy iskolatípus kicsiny, önmagára szorítkozó egysége, egy részletegység, egy színes mozaikdarab, amely azonban nem illeszkedett bele az egész festménybe, mint rész, nem volt szerves alkotója, az egyetemes magyar közművelődésnek. Ilyen szétszóródása, vagy ekkora szerte- sugárzása a voltaképpen azonos célú és rendeltetésű energiának nemcsak nem hasznos a nemzet életfolyamatára, hanem egyenesen veszedelmes is. Mert válságos helyzetekben és időkben nincs meg a nemzet lelki egysége, hiányzik a népiélek azonos irányú akaratfolyamata és az ezt követő cselekvés. Ez pedig végzetes fordulatokat hozhat egy országra, aminek szomorú igazolására nem is kell messzire visszamennünk a történelemben, elég csupán az 1918. évi őszirózsás lázadás és az 1919. évi kommunista lezüllés eseményeire gondolnunk. Természetes törekvés és bölcs elhatározás volt tehát kultuszminiszterünktől köznevelésünk egységének a keresése és ennek intézményes megszervezése. Ő maga rendkívül világosan jelöli meg az előbb említett nagy munkához írott előszavában az egész átalakulás főcélját: „Az átszervezés voltaképpen újjászervezés is. Visszatérés a XIX. század spezializáló és atomizáló rendszerétől a XVIII. század összefogó, szintétikus rendszeréhez.“ Ez az az alapelv, ami az 1935. évi VI. te. lényegét adja. Ezt nem szabad és nem lehet kicsinyelnünk, vagy igazi értékéről leszállítanunk. Nálunk — sajnos — nem lehet egységes nemzeti lélekről beszélnünk, amely komoly és sorsdöntő pillanatokban, akár belső, akár külső politikai elhatározásról legyen szó, egy táborba gyüjtené az egész magyarságot. Vegyük pl. a miniszterelnök nem régiben lefolyt német- országi utazását, és a nélkül, hogy itt mi a legkisebb mértékben is
