Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 4. szám - Dr. Ruhmann Jenő: A magyar nyelv középiskolai tanításának eredményessége
Dr. Ruhmann Jenő : A magyar nyelv középisk. tanításának eredményessége. 159 remekeivel való foglalkozás által igyekszünk ezt a célt elérni, s hogy nem egészen eredménytelen munkánk, azt minden elfogulatlan bíráló megállapíthatja. A középiskolai ifjúság nagy átlaga mire elvégezte tanulmányait, megtanult helyesen írni, magyarosan és szabatosan fogalmazni, megismerte legalább fővonásokban nemcsak irodalmunk történetét, hanem olvasás és iskolai fejtegetés alapján sok remekét is, bőséges utalást és ösztönzést nyert arra, hogy irodalmi ismereteit állandó olvasással folyton gyarapítsa, irodalmi tanulmányai kapcsán pedig látóköre tágult, ízlése finomodott, s kedv és érdeklődés ébredt benne arra, hogy tovább foglalkozzék irodalmunkkal akkor is, mikor nem érzi már tanára irányító kezét, s nem tart számon- kérő kérdéseitől. Ha a középiskolai oktatás a tanulmányok valamelyik ágában egyáltalán elérte vagy legalább megközelítette a tanterv célkitűzését, nyugodt lélekkel állapíthatjuk meg, hogy nyelvünk és irodalmunk tanításában történt ez a legnagyobb mértékben. Ezzel a megállapításunkkal azonban homlokegyenest ellenkezik annak a cikknek a tartalma, amely egy előkelő színvonalú, tekintélyes és elterjedt folyóiratunknak, a Magyar Szemlének folyó évi februári számában jelent meg. Ebben a cikkíró, aki maga is középiskolai tanár, olyan bírálatot mond magyar nyelvi és irodalmi tanításunkról, ami súlyos vád középiskoláink, főkép pedig a magyar nyelv és irodalom tanárai ellen. Kemény vádja így hangzik : ,,A nyolcadik év végén a tanuló nincs tisztában a magyar helyesírással, nyelvtani ismeretei elégtelenek, stílusa gyatra, esztétikai tudása zavaros és felszínes, az irodalomtörténetet pedig csak egy csomó színtelen adat képviseli úti tarisznyájában.“ Majd lejjebb : „A nyolcadik év végén a tanulók elenyészően kis százaléka rendelkezik a kívánatos fokú stíluskészséggel.“ Aztán fölveti a kérdést : „Mivel magyarázható a középiskolai magyar oktatásnak ez a sajnálatos sikertelensége, mondhatnám : teljes csődje?“ Cikkének többi részében ez állítólagos sikertelenség okait vizsgálja, s rámutat a tanterv és a tankönyvek hibáira, a zsúfolt létszámú osztályok okozta nehézségekre, a tanárképzés hiányaira stb., s megjelöli azokat a módokat, amelyek alkalmasak volnának a tanítás eredményének fokozására. A cikknek e részével nincs okunk vitába szállni, sőt azzal, mint a szakembereknek régóta hangoztatott kívánságával nagyrészt egyetértünk, de nem mehetünk el szó nélkül ama súlyos vád mellett, hogy középiskolai magyar tanításunk sikertelen, mert ez a vád sokkal kisebb mértékben sújtja tanügyi hatóságainkat és a rossznak mondott tantervet, mint azokat, akikre a középiskola legfontosabb tárgyának tanítása van bízva : a magyar nyelv és irodalom tanárait. Mert a tantervnek kétségtelenül meglévő hibái mellett s azok ellenére is módja van a tanárnak, hogy megtanítsa nyolc év alatt helyesen írni, magyarosan, világosan és szabatosan fogalmazni tanítványait, s hogy irodalmunk jeles alkotásaival is megismertesse őket. A cikkíró azt a hibát követte el okfejtésében, hogy egyes kirívó esetekből igazságtalanul általánosított. Kétségtelen, hogy akadnak
