Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 3. szám - Ravasz Árpád: Magunkról magunknak
Ravasz Árpád : Magunkról magunknak. 13.1 tói, hogy miért nem tart rendet, de magad nem tartod szükségesnek, hogy azt a néhány órai heti folyosói őrködést, ami reád méretett, pontosan és szigorúan megtartsad. Ez éppen olyan, mintha magad mindig a tekintélyedet félted, s arra borzasztóan féltékeny vagy, de alkalomadtán akár meggondolatlanságból, akár nép szerűséghaj há- szásból és fecsegő természetednél fogva olyan szavakat, kijelentéseket ejtesz el tanítványaid előtt egyik-másik tanártársadról, vagy elöljáródról, amelyeket azok pikáns csemegének tartanak, tovább adnak, kiszíneznek, s így te hirhordó és pletyka ember lettél a nélkül, hogy a tekintélyed nagyobbodott volna, sőt egészen bizonyosan az is elveszett, ami volt, minden valamirevaló tanítványod szemében. Pedig nem azt akartad talán, de ez lett belőle. Ez éppen olyan, mintha a tanári testületi bizalmas megbeszéléseket publikálod egy-egy tanuló s egy-egy szülő előtt, holott ezt a szabályok is tiltják, becsületbevágó dolog is, és ezer kellemetlenségnek, félreértésnek, esetleg egy jó testületi szellem megrontásának leszel oka a hírhordásokkal. Ez éppen olyan, mintha egy református iskolában a református egyház kenyerét eszed, de esetleges elszólásaiddal, vagy talán egész életeddel a református egyház ellen dolgozol és destruálsz ott, ahol éppen református tanári voltodnál fogva építened kellene. Ezek mind életbevágóan fontos dolgok, éppen a kötelességteljesítésre való nevelés s a jellemfej lesztés szempontjából. A nyugodt tanítási és nevelési munka szempontjából megbecsülhetetlen jó szokás az, ha minden tanár a tanítási órája megkezdése előtt legalább tíz perccel a tanári szobában van, ott nyugodtan lélekzetet vesz, újból elgondolja az óra végzendő anyagát, s nyugodt lélekkel, frissen indul be csengetéskor a tanítási órájára. Az elkésett, lihegő-szuszogó, rip-rop futó tanár munkája sok-sok rossz eshetőségnek van kitéve, esetleg egész órája kárbavész. De talán elég lesz már a mi hibáink felsorolásából, úgy is hálátlan dolog ez. Nem szeretném, ha valaki nagyképűséggel vádolna ezekért a sorokért. Fel kell tennem, hogy mindazok, akik ezeket a sorokat olvassák, megértő szívvel olvassák, s csak az iskola és a nevelésügy iránt való szeretetet látnak az eszméltető és javítási jószándékban. Hiszen ha úgy lehetne a kiválogatást megcsinálni, hogy csak a legjellemesebb, Istentől kapott küldetést, igazi hivatást érző s a gyermeket szerető emberek menjenek tanári pályára, akkor nem volna baj. Jól tudom, hogy arra törekszik minden iskolafenntartó és minden tanári testület, hogy necsak szaktárgyaikban kiváló, hanem őszinte és gerinces, általános műveltségű, széles látókörű, pontos, a nevelés és oktatás felséges voltától átitatott lelkű, jókedélyü, egészséges gondolkozású, állandóan tanulni szerető, vallásos embereket nyerjenek meg a tanári kathedrákra. A református iskolák tanárainak talán még felelősségteljesebb a helyzete, mint a másfajta iskolák tanárainak. Az a tény, hogy egy református rendes tanár egész életére iskolájához van kötve, s onnan el nem mozdítható, csak fegyelmi vétség esetén : olyan felséges hiva
