Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 3. szám - Trócsányi Dezső: A református keresztyén pedagógia kérdéséhez
Trócsdtuji Dezső: A református keresztijén pedagógia kérdéséhez. 100 tett, hogy mindenkin könyörüljön“ (11. 32.). Barth azt mondja, hogy itt van a Római Levél kulcsa, sőt a keresztyénség lényege. ,,Ez az a mérték, amelyhez mindent hozzámérünk, a mérleg, amelyen mindent mérlegre vetünk. Ez a maga módján minden hallgató vagy olvasó számára a kettős predestináció kritériuma; ez tárja fel e tétel végső jelentését... Itt van az elrejtett, az ismeretlen, az érthetetlen Isten, aki előtt semmi sem lehetetlen, az Űr Isten, aki mint ilyen atyánk a Jézus Krisztusban“ (i. m. 409.). Az elválasztottság és az elvettetés mint ellentétek, egymást feltételező kölcsönös fogalmak, vagy helyesebben az elválasztottság maga után vonta az elvetettség fogalmát; Isten mint szeretet elválaszt, mint igazság elvet, de Isten mint egység végül is magában rejti a lehetőséget, hogy mindenkin könyörül. A Második Helvét Hitvallás ebben az enyhébb értelemben tanítja a predestinációt: „mindenek felől jót kell remélnünk, és senkit sem szabad meggondolatlanul az elvetettek közé számlálnunk... Nem a ti dolgotok, hogy ezek felől kíváncsian kérdezősködjetek, hanem inkább törekedjetek arra, hogy az egyenes úton bejussatok a mennybe“. * A predestinációt sokan hajlandók a végzettel, sorssal egynek venni, s a predestinációtól mint fatalizmustól idegenkednek. Úgy gondolják, hogy e tétel elfogadása mellett az ember nem több, mint „porszem csupán, amit a sorskerék hurcol s ledob“. Ilyen értelemben volna-e szükség nevelésre és érhetne-e el egyáltalában valamit? Kálvin a predestinációt egyáltalában nem végzetszerű értelemben vette. A nevelés szerinte mindenki számára szükséges, sapientia et pietas, tudás és vallás-erkölcs a cél, még annak is, aki elvetésre ítélt, meg kell ismernie Isten törvényét. Mindenkit nevelni kell a tudásban, vallásban és erkölcsben, hiszen úgysem tudhatjuk, ki az, aki nem részes Isten kegyelmében. A református keresztyén pedagógia kérdésében nagy könnyebbségünkre szolgálna az, ha Kálvin pedagógiát írt volna. Tudjuk azonban Antal Géza tanulmányából („Kálvin, mint pedagógus és iskola- alapító“, az Emlékezés Kálvinról c. kötetben, szerk. : Szöts Farkas, Budapest, 1909.), hogy sem a genfi iskola részére írt szabályzat, sem magának Kálvinnak mint tanárnak nevelő eljárása és családi nevelése nem ad kezünkbe pedagógiai elméleti vezérfonalat; azonban az Institució-nak „A keresztyén életmód“-ról írt része a pedagógia szempontjából is nagy értéket jelent. A református keresztyén pedagógia kérdésének tisztázását s egy ilyen rendszer kialakítását nagy mértékben elősegítené a református nevelés története. Az a tény, hogy az újkor legnagyobb nevelői -— Locke, Comenius, Rousseau, Pestalozzi — a református egyházban nevelkedtek, hogy a német lutheránizmus nagy pedagógusa Francke mint pietista református, illetve kálvini tanításokban gyökeredzik, szintén nem jelentéktelen. Ismernünk kellene a kül
