Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 3. szám - S. Szabó József: Az Országos Református Tanáregyesület Évkönyve
S. Szabó József: Az Országos Református Tanár egyesület Évkönyve. 103 ságra való nevelés felmutatásával hagy kétségkívül mély nyomokat a lelkekben. A predestináció tanának hatását és eredményeit megkapó erővel és példákkal érzékelteti. Szerettem volna, ha a predesti- nációból folyólag a kálvinista aktivitást és heroizmust különösebben kidomborítja. Miről kellett volna még szólnia, ha a Krisztussal teljessé teszi az alapelvet!? Azt talán felesleges mondanom, hogy felolvasása a nevelés egész területére terjed ki, és nem pusztán a valláserkölcsi nevelést célozza. Kétségtelen korrelációt tart a vallással, de az alapelveket az általános human-pedagógia szemszögéből nézi és taglalja. Talán ezért is óvakodik a Krisztus személyét belevinni a tárgyalásba. Ám ha nem pusztán emberek, hanem keresztyén emberek neveléséről van szó, akkor — mint már kifejtettem — Krisztust nem mellőzhetjük. Főként az ő fenséges, isteni személyével és magasztos isten- fiúsági eszméjével kapcsolatban látjuk fényleni a református iskolai nevelést. Itt csak röviden mutatok reá, hogy a Krisztus személyében, mint tökéletes erkölcsi eszményben, milyen felülmúlhatatlan példával rendelkezik a keresztyén pedagógia. Magyar református iskoláink az ö személyéből kiáradó ellenállhatatlan erővel és hatalommal, egyházunknak sok viszontagsággal és megpróbáltatással teljes életében, rendíthetlen hitű, csodás jellemű, példás erkölcsű s a martirom- ságig küzdő, tűrő és szenvedő lelkeket állítottak a történet harcterére. Gondoljunk csak a sok között a debreceni és sárospataki főiskolában tanult gályarab-lelkészekre, a Csehországba ment prédikátorokra. Nem lehet bámulat és megindulás nélkül olvasni Krisztus eme vitézeinek bizonyságtételeit : „Vincit, qui pro luce, Christo «luce, sub cruce pugnat.“ „Krisztusom, a tied vagyok mindhalálig !“ És sok más ilyet. A nagy áldozatokra nevelés a Krisztus személyéből, életéből és halálából fakad. Református iskoláink sokat emlegetett puritánsága is az ő erkölcsi szigorúságából sarjadt ki. Az istenfiúság pedig arra tanít, hogy az Isten akaratát, mint engedelmes gyermekek, a Krisztus példája szerint, minden körülmények között teljesítsük, s magunkat neki teljesen átadjuk. Isten minden mindenekben, mi pedig csak gyarló cserépedények vagyunk. Ezt Kálvin a „Soli Deo Gloria“-ban tette református életelvvé. De Isten nekünk Jézus által Atyánkká is lett, mi pedig egymásnak testvéreivé. Ennek az atyai és testvéri viszonynak érzése fejlesztette ki a református iskolákban azt a meleg, patriarchalis légkört tanár és tanítvány között, mely az iskolákat igazi otthonná teszi, s a növendékeket egész életre kiható, testvéri szolidaritásban kapcsolja össze. A krisztusi szeretet így lesz a tanításban élővé és hatóvá. No és végül, ha az ige a mi hitünk zsinórmértéke, akkor ugyebár azzal, folytonosan táplálni kell a mi lelkünket. Kálvin a szentírást a Szentlélek iskolájának nevezi. Itt lép élőnkbe a templomos és bibliás keresztyénség és az arra való nevelés. Ez is egyik követelménye a református keresztyén pedagógiának, amit hajdan követésre méltó módon meg is valósított, s ma a borzalmas háború és forradal
