Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 2. szám - Hazai irodalom
Hazai irodalom. 95 bölcseleté „az emberiség nevelésének egy nagystílű koncepciója“. Pedagógiai szempontból legfontosabb és legjellemzőbb Hegel bölcseletében az evolúció tana, amelv szerint „a világtörténet nem egyéb, mint a szellemi szabadság tudatában való haladás“. Különös jelentőséget tulajdonít a nevelés szempontjából a klasszikus nyelveknek és irodalmaknak. Hegel szellemében külön pedagógiai rendszert alkotott Rosenkranz a maga fizikai, értelmi és gyakorlati erkölcsi nevelésével. Végül Frőbel pedagógiáját erős kötelékek fűzik Pestalozzihoz, a melynek érett gyümölcse hiányos lélektani alapja dacára az ő kisdednevelő elmélete, s amelynek gvermekkertjei az egész művelt világon elterjedtek. Ez az elmélet korszakot alkot a pedagógia történetében. Fináczy művének harmadik fejezete Herbart és követőinek rendszerét ismerteti, amelynek pedagógiai hatása mélyrehatóbb, egyetemesebb és maradandóbb valamennyi filozófus-kortársainál. Neveléstudománya az erkölcstantól és lélektantól függ : amabból meríti a nevelés célját, emebből az eszközöket. Az egész nevelést vallásos szellemnek kell áthatnia. Három része az oktatás, a kormányzás és a vezetés. Legtüzetesebben tanterv-elméletében az oktatást dolgozta fel. Jól mondja szerzőnk, hogy ma különbséget kell tennünk Herbart pedagógiájának szilárd megalapozása és részletes kidolgozása között, mert erkölcstana és főleg lélektana fölött eljárt az idő. Követői : Zitier, Stoy, Waitz, Willmann (nagy Oktatástanával) a jénai Rein és nálunk erős elméleti és gyakorlati pedagógiai hatással Kármán, kinek kiválóbb pedagógus-tanítványai: Mázy E., Waldapfel .1., Weszely ö. és maga, könyvünk kiváló szerzője Fináczy E. irodalmi terméke a Kármán-Emlékkönyv. A negyedik fejezet „a pesszimizmus pedagógiájáról“ szól. Itt pedagógiáról alig is szólhatunk. Hisz’ bölcselője : Schopenhauer szerint „a jellem velünk született, s mindvégig ugyanaz marad“. Azért ellensége a német idealizmusnak, főleg Herbart pedagógiájának. A szemlélet egyedüli forrása minden ismeretnek, sőt ő maga a megismerés. Hit és tudás ellentétesek, ép azért a vallás- oktatás nem való az iskolába. Nem ismer életeszményeket. Nevelési gyakorlata nagyon szűkkörű. Ahol nincs eszmény, mely mint egyetemes cél szemünk előtt lebeg, ott nincsen nevelés. Hiányzik a pesszimizmus neveléstanából a hit, remény és szeretet. A természettudomány mellett csak a klasszikus nyelvek tanulmányozását sürgeti. Az utolsó fejezet „a pozitivizmus neveléselméletét“ ismerteti. Főképviselője Comte Ágost a „három fokozat törvényéről“ szóló felfogásával. A családi nevelést sürgeti, amelynek a köznevelés csak rendszeres kiegészítése. „A család marad örökké a társadalmi élet első iskolája.“ Megállapítja „a tudományok hiererhiáját“, mint a pozitív tudományok sorrendjét. Az alapvető tudomány a matematika, ezt követi a fizika és a kémia, s valamennyi pozitív tudomány- koronája a szociológia. Comte gondolatrendszerének ellenmondásai nvilván- valók, de vannak az ő pozitivista nevelésének értékes gondolatai is. Ilyen a kollektív nevelés sürgetése, részletesen kidolgozott tudományrendszere, az oktatás anyagának logikai kapcsolata és az értelem mellett az érzelem nevelésének hangsúlyozása. Az értelmi oktatás egyoldalúságával szemben hangoztatta, hogy a valódi altruizmushoz nemcsak az értelemnek, hanem elsősorban az érzelmeknek közműveltsége kívántatik. Követői ,1. St. Mill, ki az emberiség boldogságára és szolidaritására irányuló nevelést sürgeti : továbbá H. Spencer, az angol pozitivizmusnak legjellegzetesebb képviselője, akinek a testi nevelésről, az oktatás helyes menetéről, s a nevelői következetesség szükségességéről szóló fejtegetései az ideális értékek hiánvos megbecsülése mellett is maradandó értékűek, — s végül Bain a maga stilisztikus elméletével. — Olaszországban a potitivista pedagógiát képviseli Ardigo és nálunk Rokor J. szerkesztése mellett a Magyar Filoz. Szemle, amely a tudományok egészét dolgozta fel rendszeresen. A magyar neveléstudomány e művel is sokat köszönhet Fináczy páratlan szorgalmának és pedagógiai szakavatottságának. Biztos kalauza rengeteg irodalmának. Dr. Szlávik Mátyás.