Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 2. szám - Holstein Gyula: Az irodalmi műdarabok középiskolai bemutatói
08 PROTEST ÁS S TAS ÜGY I SZEMLE átélésnek, hangulatképzésnek lett a mesterévé, mely fontos és drága értékeket jelent s amelyből ösztönösen, vagy tudatosan termékeny akciók születhetnek meg a környezet, köz, nemzet és emberiség javára. Ha ez úgy van, akkor már eldöntöttük azt is, hogy a középiskolai olvasmányok közé felvett műdarab (ha nem is színmű) a nagy rendezők teremtő munkájából vett elgondolásokkal, elemzésekkel, művészi elképzeléssel bemutatva, döntően formálja át a növendékek lelkét és az intenzív művészi utánérzés gazdag hatáseredményei: az érzések, indulatok a legóhajtottabb irányban befolyásolják a lelki fejlődést, a jellemalakulást. Bár ez a tevékenység kétségkívül a leghatásosabb nevelői eljárás, mégsem mondható, hogy értékességéhez képest általánosan alkalmaznák, inkább a nevelés ismertebb, szokottabb módszereivel és segítő eszközeivel dolgoznak a nevelők. Pedig így sok erőforrás marad felhasználatlanul, nem születnek meg kínálkozó meglátások, nemzeti, talán sorsfordító indulatok, intuitív ráeszmélések. A nevelés lassan szánja el magát, hogy a művészet csillogó brokátjába, ragyogó selymébe öltözzék, a mindennapos egyszerű köntös a megszokottabb. Sok jó szándék, egy-egy értesítő értekezése, sőt egy-egy irodalmi mű lobbantalak világot a kérdésre, de az ötletek felvillanó fényében mindig csak elég rövid ideig szemlélhetjük a pedagógia és művészet összekapcsolódását. Ha meggondoljuk, könnyen rájövünk, miért nem lehet átfogóbb a művészet hatása a nevelés munkájára az egész vonalon és miért nem kívánhatjuk, hogy a műdarabok iskolai bemutatóin keresztül jelentőségéhez mért helyet találjon. A középiskolai tanári diploma ez irányban alig-alig képesít. A fiatal tanár munkásságában rendezői műgond szülte ötleteket nem igen keresnek, a nevelői eljárásnak más országútjai előbbre valók. Reinhard Miksákat nem vár senki a próbaéves tanárból. Pedig a művészet jegyében életrehívott műdarab-bemutató a műalkotás szerzőjével legalább rokonlélekké csiszolódott előadót kívánna. Nyugodjunk meg abban, hogy zseniket sohasem ültetnek a középiskola szerény asztalához, amikor más élethivatások bíborosbársonyos urai szinte kutatnak az ilyen talentumok után és ha megtalálják őket, hozzáférhetetlenül kisajátítják a művészet elsőrangú fokusai számára. Ha még engedünk is az ideálisan elképzelt interpretátor fogalmából s a mindennap keretei között mozgunk, akkor is a tárgyalt és művészettel összekapcsolt nevelői munka sokat kíván a tanártól. Legyen általánosan művelt ember. Forogjon otthonosan a művészet világában. Legyen tárlatok, múzeumok nevelte ember. Mutasson fel a múltjában művészekkel való személyes érintkezést, mert az ilyen alkalmak adnak módot igazán a művészi alkotások teremtésének megfigyelésére. Láttunk széltől járt temetőben szobrászt
