Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 2. szám - Cziriák Béla: A középiskolai vallásos nevelés kérdéséhez
54 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE imádkoznak, a predikálás nem közvetlen beszélgetés, az istentisztelet nem elég változatos, az adakozás kevés és a módja nem jó, a diákok nincsenek beszervezve egy iskolai gyülekezetbe és nem élik a vallásos és egyházias életet, a diákok nem törődnek eléggé egymással, nem gondozzák egymást, nem segítik egymást eléggé, nincs bevezetve a diákfegyelmezés, a diákbíróság, általában véve a diáknak az iskolai vallásos és egyházias nevelésben csak passzív szerepe van, az ifjúság tevékenységi ösztöne nincs kiaknázva a vallásos nevelés érdekében, így az iskola az ifjúságra nézve nem a vallásos élet iskolája. E hibákkal szemben ajánlja a diák vallásos életének a nevelését is a heti 2 vallásórán kívül is lelki gondozással, a vallásos élménynek hívő lélekkel, „valódi őszinte élményekkel“ megindítással, sok imádkoztatással, imaórák bevezetésével, sok énekeltetéssel, mindennapi istentiszteletekkel, közvetlenebb igehirdetéssel, a diákoknak gyülekezetté szervezésével, az egyetemes papság elvének a diákok között megvalósításával, diákpresbiterek, diákdiakonusok és diáksáfárok választásával, a gyülekezeti élet minden részének gyakoroltatásával, a szeretet munkáinak a végeztetésével, „a külföldi jól bevált adakozási mód“ bevezetésével, a diákok egymás iránti érdeklődésének ébrentartásával, a fegyelmezés enyhébb részének az ifjúság kezébe adásával, a tanári kar jó példaadásával, az ifjúság „tevékenységi ösztönének“ a vallásos nevelés érdekében való kiaknázásával és a vallástanár intenzív lelkipásztori munkájával. E cikk olvasása bennem a következő gondolatokat keltette : a cikkíró a vallásos nevelés régi irányát száműzni akarja a középiskolából, mert az nem vezet el a vallásos nevelés céljához és a helyett a másik irány behozatalát ajánlja, mert csak az a célhoz vezető nevelési mód. Ha a cikknek ez az értelmezése helytálló és ha a cikkíró meggyőződését mindenki magáévá teszi, az esetben a vallásos nevelés régi irányáról, mint célhoz nem vezető útról a vallásos nevelés érdekében csakugyan le kell térnünk és a jó, a célhoz vezető utón kell haladnunk a cél felé. „Sapientis est consilium mutare in melius“. Azonban az a kérdés, meg vagyunk-e győződve arról, hogy az a régi irány annyira rossz és az a másik irány annyira jó, biztos, célhoz vezető vallásos nevelési mód? Gondolkozzunk rajta. Én úgy gondolom, hogy a vallásos nevelés régi iránya jobban megjelel a célnak, mert felfogása, eszközei, krisztusibbak, így a krisztusi élet céljához közelebb segítenek. Krisztus tanítása, élete azt mutatja, hogy ő nem szerette a túlzásokat a vallási életben sem. Vallása éppen ezért sokkal tökéletesebb minden más vallásnál. Ő nem akarta, hogy a vallási élet annyira lenyűgözze az embert. Nem híve a nagy beszervezéseknek, hanem a szabadságnak, a személyinek, az egyéninek. Szerinte nem a sok és nem a sokszor való imádság a fontos, „a pogány ok azt hiszik, hogy az ő sok beszédük által hallgattatnak meg“. A jótéteménynél
