Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 9-10. szám - Papp István: A nyelvtisztító mozgalom és az iskola
372 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE esetre azonban magas nemzetnevelő célokért el kell szánnia magát a magyar tanítórendnek arra, hogy iskolai előadásaiban mintaszerű magyaros köznyelvet fog használni. Ez viszont nem megy máskép, minthogy a tanárság maga is behatóan foglalkozzék — bármenynyire más irányt jelöljenek ki számára a saját szaktárgyai — a magyar nép beszédmódjával és remekíróink nyelvével. Ha minden tanár napi nyelvhasználatán megérzik, hogy az a népnyelv tősgyökeres kifejezésein nevelődött s a magyar remekírók folytonos olvasgatásán csiszolódott, csak akkor lehet elég erkölcsi erővel és elegendő nyomatékkai a tanulóifjúságot is odautasítani, ahonnan mindig meríthet magyaros kifejezéseket : a néphez és nagy íróinkhoz. 2. Lássuk most már a másik oldalát a dolognak : hol, miben és mennyiben van szükség tiltó parancsok, elvek felállítására. Óvjuk gyermekeink nyelvérzékét mindenekelőtt olyan napilapok olvasásától, amelyek nem fordítanak kellő gondot híreiknek, vezércikkeiknek magyaros megjelenésére. A magyartalanság — majdnem azt mondhatnánk — együttjár az újság újság-mivoltával. Nem lehet teljes nyelvi gondosságot követelni attól a sajtóterméktől, amelynek máról-holnapra kell megjelennie, amelyik sietve dolgozik, sebtében fordítja az idegennyelvű híradásokat s nem ér rá a nyomdába adás előtt alapos rostálást végezni egy-egy cikk nyelvi formáján. El kell azonban ismernünk, hogy vannak olyan napilapjaink is, amelyek — kellőképpen nem méltányolható felbuzdulással — igyekszenek újabban a magyarosság kívánalmainak mindenben eleget tenni. Itt kell azonban megemlékeznünk a ponyvairodalom termékeiről, amelyek nemcsak a képzeletvilágát fertőzik meg tanulóinknak, hanem magyar nyelvérzéküket is veszélyeztetik. A ponyva- regények jórészt idegen nyelvből sebtiben szerkesztett átültetések : nem csoda, ha nyelvi műgond sem jellemzi őket. Más volt Arany János kora, amikor a ponyvatermékek nagyrészt népies elbeszélések voltak, népies és régi zamatú nyelven. Érthető, ha Arany János kapva- kapott az ilyeneken. A mostani kalandos és bűnöző regényekről azonban mindezt nem lehet elmondani, s így mindent el kell követnünk, hogy az ilyen fércművek kikerüljenek tanulóink kezéből és értékes, magyaros irányú műveknek adják át helyüket. Sajátságos kortünet, mennyire elhatalmasodott manapság a csibész- vagy tolvajnyelv, az aszfaltbetyár- meg az ú. n. pesti-nyelv és más keveréknyelvek használata. Nincsen bántóbb dolog ép nyelvérzékű ember számára, mint művelt, előkelő ifjak és leányok (!) ajkáról az útszéli kifejezések szóáradatát hallani. Honnan az ízlésnek ez a szörnyű eltévelyedése? Bizonyos egy oldalról, hogy itt általános emberi tulajdonsággal van dolgunk. A társas együttélés bizonyos megnyilvánulásaiban senki sem akar jobbnak feltűnni a többieknél. A művelt ifjú kérkedik azzal, hogy mennyi természetességgel tudja beleélni magát a csibészek szokásaiba, beszédmódjába. Az úri kisasszonyok tetszelegnek a maguk fiús, lovagjaiktól eltanult kiszólásaiban. Kétségtelen, hogy a csibésznyelv egyes elemei mindig és