Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 9-10. szám - Dr. Domanovszky Sándor: Elnöki megnyitó az Országos Evangélikus Tanáregyesület budapesti közgyűlésén
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 355 zónájára szorítja vissza. A geográfiai szempont főkép nyugati szószólói viszont nem tudják elfogadni különösen Lengyelországot és a balti államokat középeurópaiaknak, amit ezek maguk is elutasítanak, mert problémáik keleteurópaiak és itt vágynak tevékeny szerepre. Bárhogy gondolkozzunk is erről a kérdésről, ezt a területet a nemzetközi viszonyoknak kialakulatlansága, mai beosztása mellett a kölcsönös viszonylatban a hagyomány teljes hiánya és magukra- hagyottságukban az egyes államegységeknek gyengesége jellemzi. Mindez az emberformálás kérdését a szovjet közvetlen közelében talán még nagyobb jelentőségre emeli itt, mint a nyugati államokban. Magyarország e részben a történeti hagyomány alapjára helyezkedett. Nem köti magát divatos római tradíciókhoz, amint ezt egyesek újabban Angliában is megkísérlik. A hagyomány alapja nálunk sokkal világosabb. Az angol megengedheti magának a vitát a fölött, hogy műveltsége angol-szász eredetű-e, avagy kelta-római? Nekünk ilyen kérdésünk nem lehet és alapjában véve elhibázott volna visszavágyódni üres pogány emlékekhez. A német elgondolás sarkalatos tévedése is az, hogy Wotant akarja rég letűnt hatalmába visszahelyezni, s a keresztyénséget a germán őserő elernyesztésével vádolja meg. Alapjában ebben is mintha Mussolinit utánozná, aki a rómaiak következetes dacát és kemény bátorságát ébreszti újjá nemzetében. Ennek a római birodalomnak felbomlasztásában a keresztyénség is jelentékeny szerepet játszott, de Mussolini mégis óvakodott attól, hogy új berendezésében a keresztyén hagyománnyal szembehelyezkedjék, mert Európa a IV. század óta a keresztyén világ fogalmával azonos, amelynek megtagadása könnyen tűnhetnék föl az európai közösség kötelékeinek megtagadása, az európai civilizációtól való elszakadás gyanánt. Az európai kultúrának mai pompás épülete filozófiájával, tudományával és művészetével a keresztyénségnek mint alapvető fundamentumnak köszöni létét, mert a keresztyénség vezette át az Európát elárasztó új népeket annakidején a barbárságból abba az erkölcsi világrendbe, amelyen ez egész európai műveltség és vele együtt a földrész államrendszere is fölépült. A nyers erő kultusza ezzel az erkölcsi világrenddel az eddig lefolyt fejlődés után már nem kerülhet ellentétbe. Elvégre a világtörténetet nem lehet a népvándorlásnál újrakezdeni, s ha erre kísérlet történnék, az Európa halálát jelentené. A keresztyénség abban a nagy történeti elhivatottságában alázatosságot és önmegtagadást hirdetett, de ezekkel nem a bátorságot ernyesztette el, hanem ismét megvetette az emberi méltóság közben elpusztult alapjait. Hiszen tulajdonképpen a fasiszta Itália is a magában bízó, öntudatos emberi méltóságot keresi a rómaiban. Nincs azonban szükségünk, hogy érte Rómáig visszamenjünk, és nem kell sajnálnunk, hogy a nagy impériummal nincsenek kapcsolataink. Kis nemzet, ami vagyunk, akik nem törünk imperializmusra, elég széles talapzatra építhetünk nemzeti hagyományainkon, és semmi sem adhat nekünk biztosabb alapot, mint ez a nem idegenből kölcsöní*
