Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 8. szám - Kun Sándor: Főjegyzői jelentés
320 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE összefoglalóan rendezi a magyar középiskolázás ügyét. A mostani kultuszkormány tanügyi kérdésekben nem tartja elhanyagolható laikus társaságnak a középiskolai tanárságot, hanem dicséretes és természetes módon ebben a nagyfontosságú ügyben megkérdezte az oktató rétegek közvéleményét is, részint az ebből a célból összehívott ankéten, részint pedig azáltal, hogy a törvényjavaslatot véleményes hozzászólás végett megküldötte a középiskolai tanárság fontosabb képviseleteinek. Egyesületünk elnöke már az ankéten hosszú felszólalásában kifejtette a magyar református tanárságnak a közép- iskolázás kérdéseire vonatkozó felfogását, igazgatóságunk pedig a hozzájuttatott új törvényjavaslatra egy alapos, minden részletre kiterkeszkedő véleményes elaborátumot terjesztett fel a kultuszminisztériumba. Örömmel üdvözöltük a javaslatnak a tanulmányi rendre vonatkozó III. fejezetét, mely egyesületünk által kidolgozott és az Egyetemes Konventhez felterjesztett református középiskolai tanterv tanulmányi rendjével éppen a legfontosabb alapelvek tekintetében megegyezik. így 1. mind a kettő azonos tantervet kíván az összes középiskolák alsó négy osztályában, V. osztálytól kezdve pedig bifurkációt, gimnáziumi és reálgimnáziumi tagozódást ; 2. a gimnáziumi tagozódásban alap-tantárgyakul a latint és görögöt, a reál- gimnáziumban a latin és élőnyelv mellett a természettudományokat jelölik meg ; 3. rendes tantárgyakul ugyanazokat veszik fel, legfeljebb a református tanterv a művészettörténetet külön tárgyként kívánja tanítani, nem a rajz tanításának keretében ; 4. a rendes tantárgyak heti óraszámát mind a kettő leszállítja, mégpedig az I—II. osztályokban 24, ill. 26 órára ; a III—VI. osztályokban 28 órára, a VII—VIII. osztályokban 30 órára. Azonban ,,A középiskola szervezete“ és „Igazgatás és tanári testület“ című I. és II. fejezetnek több intézkedése református anya- szentegyházunkat és fenntartó hatóságainkat olyan ősi jogoktól kívánta megfosztani vagy azokat csökkenteni, melyek elvétele vagy csökkentése középiskoláink fennmaradását veszélyeztette volna, vagy egészen lehetetlenné tette volna. Minden ilyen kifogásolható intézkedésre részletesen rámutatott felterjesztésünk és arra kértük a kultuszkormányt, hogy a törvényjavaslat végleges megszövegezésénél megjegyzéseinket és javaslatainkat a legnagyobb megértéssel vegye figyelembe. Az Egyetemes Konvent is behatóan íoglalkozotott e törvényjavaslattal egy fontos gyűlés keretében, melyen az előadói tisztet ugyancsak elnökünk töltötte be. Örömmel konstatálhatjuk, hogy elsősorban a súlyos és tekintélyes konventi véleményes hozzászólás, másodsorban igazgatóságunk felterjesztése következtében a sérelmes intézkedések legnagyobb részét a közoktatásügyi kormány a végleges törvényszövegben kívánságainknak megfelelőleg megváltoztatta és orvosolta. Abból az alkalomból, hogy ezt a mai oktatási igényeknek megfelelő és egészséges elgondolásokon alapuló kerettörvényt az ország- gyűlés mindkét háza lelkesedéssel elfogadta, egyesületünk nevében