Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 7. szám - Sándor Vence: Az Arbeitsunterricht és a középiskolai német tanítás
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 285 valami határozatlan dolog, miután benne alany sincs, tehát szó, szófaj, amely a mondatban kiegészítő lett. Kitérőleg megjegyzem, hogyha a latin és magyar tanítás az I—II. osztályban nem végzi majd el a legmesszebbmenő tudatosságig a szó és a mondatrész közötti különbség felismertetését, akkor a német tanárra hárul az a feladat, hogy ezt elvégezze, mielőtt még a német tanításhoz hozzáfogna. Flagstad és Aronstein (Psychologie der Sprachpedagogik, Leipzig-Berlin 1913, 211. és Methodik des neusprachlichen Unterrichts2 Berlin, 1926. I. 105.) azt ajánlja, hogy szellemben egymástól távoleső nyelveknél tartsunk előbb egy nyelvtani előkurzust. Hogy a magyar nyelv szelleme távolesik a német nyelv szellemétől, az európai nyelvek közül a legtávolabban, az bizonyításra nem szorul. Mi lehetne tárgya ennek az előkurzusnak? Gondolatom szerint elsősorban a szófaj és a mondatrész tudatosítása ; egy-egy szóból milyen mondatrész lehet a mondatban ; elvégre csak hat mondatrésszel van dolgunk, tulajdonképpen öttel, hisz a jelző nem is mondatrész, csak a jelzett szavával kullogó valami és az állítmányhoz voltaképpen semmi köze ; így tehát jóformán csak öt elemmel dolgozunk a mondatban. Az összes határozók egy kalap alá kerülnek, semmi szükség sincsen az első évfolyam elején arra, hogy a németben megállapítsuk, hogy ez mód-, ok-, cél- stb. határozó. Visszatérve az állítmányi kiegészítőre, itt nyílik először bőséges alkalom annak a tudatosítására, mennyi és milyen szófaj lehet állítmányi kiegészítő ; különösen melléknév, főnév, főnévi és melléknévi igenév, sőt még az elválható igekötő is, valamint annak a megállapítása is, hogy csak a főnév igazodik számban az állítmányhoz, amit meg is tudunk indokolni, mondván az ilyen mondatra : Wir sind Gäste, hogy többen nem lehetnek a német nyelv szelleme szerint Gast, hanem csak Gäste. Az állítmányi kiegészítő kiépítése után következnék az alany után az állítmánynak a legközelebbi vonzata, a tárgy. Ezzel rálépünk a főnévragozás területére. Én már megkaptam egyszer a magamét különleges álláspontom miatt a főnévragozásra vonatkozólag, de az Arbeitsunterrichtnek egy jelmondata mit den einfachsten Mitteln elérni az eredményt. Nos hát a főnévragozás dzsungeljébe is bele kell vinni egyszerűségeket; a fő az, hogy a tanuló használni tudja a főnevet a mondatban. Az én felfogásom az : helyezzük a főnévragozást a nemre, mint alapra, sokkal könnyebben boldogulunk. Vájjon miért követeljük és követelik az Utasítások is a főnév egyesszámú és többesszámú nom.-át ; der Gast — die Gäste ? Nyilván azért, hogy e két alakból megtudjuk csinálni a többi alakot. A többes nom.-i alak csak arra szolgál, hogy ebből meg tudjam állapítani a többesszám többi eseteit, mondván : amilyen a több nőm. — olyan az acc. és gen., a datívus mindig n-re vagy en-re végződik. Előttem most az egyes nominatívus, ebből kell megállapítanom az egyesszám többi eseteit; vájjon a névelő nélküli Gast igazít útba a többi eset megalkotásánál? Nem, hanem csak a der, a die és a das, tehát
