Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 7. szám - Sándor Vence: Az Arbeitsunterricht és a középiskolai német tanítás
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 281 anyag? Itt már igazán a legtényismeretibb anyaggal van dolgunk. Szókincs nélkül nem tanulhatunk meg nyelvet, amint építőanyag nélkül nem építhetünk házat. De a ház sem lesz meg sohasem, ha a tégla, homok, mész stb. egy rakáson marad. Ebből következik, hogy már a szótanulásnál, 'a szókincsszerzésnél sem lehetünk meg mondattan nélkül. Különben szabadjon egy kis kitérést tennem. Nincsen szerencsétlenebb felosztás, mint az úgynevezett nyelvtannak a felosztása a) hangtanra, b) alaktanra és c) mondattanra. Bocsánat a kifejezésért, de szinte ordítva kérdem : szavakkal bánunk-e akármilyen nyelvtanítással, vagy mondatokkal? Én legalább úgy tudom, hogy a nyelv, a beszéd nem szavakból áll, nem szavakból tevődik össze, hanem mondatokból. A beszédnek az egysége, éspedig legkisebb egysége a mondat és nem a szó ; e címen azt mondhatnám, hogy a beszéd hangokból áll (igen, de csak az állatoknál). A beszédrészek, a beszédnek a részei nem szavak, hanem mondatok. Nincsen helytelenebb elnevezése a szófajoknak, mintha azt mondjuk rájuk, hogy beszédrészek. A helyes megkülönböztetés a következő : a szavakból alkotjuk meg a mondatrészeket és a mondatrészekből a mondatokat, a mondatokból lesz a beszéd. E kis kitérés után menjünk a tárgyra. A szó egymagában véve holt anyag, életet csak a mondatban kap. Ebből tehát logikusan következik, hogy a szavak tanulása elszigetelten mindennemű vonatkoztatás nélkül — lélektanilag természet- ellenes állapot, mondhatnám így is : abszurdum. A legtöbb tanárnak az az eljárása, hogy még fel nem dolgozott szövegből a szavakat kiíratja és a következő órán kikérdezi, elítélendő eljárás, amelyre pl. Ernst Ottó azt mondja : Der Unfug, die Vokabeln vor Durcharbeitung des Stückes lernen zu lassen, kommt doch hoffentlich nicht mehr vor. (Methodik U. Didaktik des neusprachlichen Unterrichts.3 Leipzig, 1926. 50.) E ponton különbséget kell tennünk az aktív és a passiv szókincs között; a hallott vagy látott szó felismerése még nem képesít beszédre; az ilyen passzív szókincs elegendő a klasszikus nyelvek tanulásánál, de modern nyelvekben semmit sem érünk vele, miután a modern nyelvek tanításában némi beszédkészségre is szert kell tennünk. A beszédhez aktív szókincs kell, azaz olyan szavak, amelyek a fogalom felidézésekor azonnal birtokunkban vannak. Képzeljük csak el, mennyi német szót ír ki nyolc éven keresztül egy tanuló szótárfüzetébe ; becsülöm a szavak számát kb. 7—8 ezerre. (A tanévet csak 30 hétben számítva, egy tanuló átlag 800 német órát hallgatott, egy-egy órára átlag 10 szót számítva — alsóbb oszt.-ban kevesebb, felső oszt.-ban több -— megkapjuk a 7-—8 ezer szót.) Tekintve most már azt a tényt, hogy egy hétéves gyermek átlag •1000 szót használ (Luc Gy. : A nyelv. Bp. 64.), úgy kellene lenni, hogy a középiskolából kikerült tanuló a beszédkészség legalább is oly magas fokán legyen, mint a hétéves német gyermek, ami pedig nincs meg ; mert a német hétéves gyermeknek a 4000 szóból álló 2
