Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 1. szám - Lengyel Lajos: A magyar nyelv tanítása a gimnáziumban és a latin nyelv tanításával való kapcsolata
PROTEST Á NS T AN ÜG YI SZEMLE 21 kínálkozik a megoldás, hogy t. i. a-legcélravezetőbb módszeres oktatás mellett is vagy rövidíteni kell az anyagot, vagy növelni kell a gyakorlásra szánt időt. Mind a kettő nehézségekbe ütközik ugyan, de ha ezekét a nehézségeket közelebbről megvizsgáljuk, csakhamar rájövünk, hogy inkább csak aggodalmak azok. Hogy minél kevesebb aggodalomra adjunk okot s hogy az esetleges kár mind a két oldalon kevesebb legyen, legjobb, ha mind a kettőt megtesszük. A következőkben arról akarok beszélni, hogy véleményem szerint hol lehetne az anyagon rövidíteni, hogyan lehetne a gyakorlásra szánt időt növelni, milyen módszeres eljárást tartok leghelyesebbnek a magyar nyelvtan . gimnáziumi tanításában és hogy a latin nyelv tanára hogyan támogathatja leghathatósabban a magyar szaktanárt ebben a munkájában. Néha a szaktanár az anyag minden részét egyformán fontosnak tartja, mint ahogy úgy is látszik, hogy nyelvünknek minden legkisebb jelensége fontos és érdemes a megtanulásra különböző szempontból ; de ha egy bizonyos szempontból nézzük az anyag egyes részeit, könnyen találunk rövidíteni valót. Minthogy a középiskolában a magyar nyelvtan tanításának az a célja, hogy a beszéd munkájának törvényszerűségeit tudatossá tegyük, hogy azután a mondat- szerkesztésben, a helyesírásban és az idegen nyelvek szerkezetének megértésében támasza legyen a tanulónak, nyilvánvaló, hogy azok a legfontosabb részei a nyelvtannak, amelyek a mondattal, a mondat részeinek szerepével és a mondatrészek egész mondattal való helyettesítésével, vagyis az alárendelő összetétellel foglalkoznak, továbbá hogy az egyes szófajták hogyan töltik be a mondatban a különböző szerepeket. Ezt kell a legalaposabban begyakorolni. A nyelvtan többi részét csak olyan részletességgel kell tárgyalni, amilyet a helyesírási szempont feltétlenül megkövetel. így véleményem szerint a hangtanból elég az I—II. osztályban a hangok könnyen áttekinthető osztályozása, a hangrendi illeszkedés lényege, a hasonulás és összeolvadás a kiejtésben, ez utóbbit is inkább a dolgozatjavítással kapcsolatban, vagy iskolai helyesírási gyakorlatok alkalmával intézhetjük el. A szótanban nem kell sokat vesződnünk a szótövek változásával, elég a főelv, hogy t. i. a szótő rövidül, bővül és egyéb változáson (hangátvevés) megy át ragozás és képzés közben, mert a tövek változását a beszédben gyakorlatból tudja minden magyar anyanyelvű tanuló, a nyelvtanban csak konstatálnia kell ezt a jelenséget, hogy az idegen nyelvekben hasonló eset ne hozza zavarba. A szóképzéssel is minél rövidebben kell végezni, éppen csak az elveket ismertessük. Teljesen elég a tanulónak annyit tudni, hogy mi az a képző, miből mit lehet képezni, s hogy a képzőnek és tőnek az írásban világosan ki kell tűnnie, ha a kiejtésben összeolvadás történt is. A képzők betanulásának és sorozatos felkérdezésének nem látom sok hasznát, a reá pazarolt időt elemzésre fordíthatjuk, hogy a tanuló a gyakorlatban fel tudja ismerni a származékszókat, benne megkülönböz
