Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 1. szám - Kónya József: Az irodalomtanítás perspektívája
16 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE tudományos irodalomtörténeti munka, szinte páratlan értékű, de nem tankönyvnek való. Ezt mindig is érezte a magyar tanári közvélemény. Bizonyítéka ennek az a sok cikk pedagógiai folyóiratokban, mely az irodalomtanítás eredményesebbé tételével foglalkozik és általánosságban mindegyiknek lényege az : hogyan lehetne élmény- szerűbbé tenni az irodalomtanítást. Hogy Beöthy könyve mégis olyan sokáig élt és él még ma is, okai : a nevelő-oktatás helyes eljárásának és a alapvető mozzanatának az élményszerűségnek lélektani tisztázatlansága, a könyv kiváló tudományos mivolta, remek stílusa, a szaktanárok hozzáfűződő szeretető — hiszen nagyon sok tanár ezt tanulta a középiskolában is, azután az egyetemen is — és jobb tankönyv hiánya. Mindezek ellenére kiváló tanár kezében (mint amilyennel e sorok Írója is dicsekedhetik), a megváltozott idők ellenére is, azzá lett e tankönyv, amivé egy jó tankönyvnek lennie kell: útikalauzzá, ami irányelveket, útbaigazítást ad a művek ismerete és a tanár irányítása alapján. De ahhoz a tanár részéről egy féléleten kialakított irodalomszemlélet, szaktudósi rátermettség és pedagógiai hivatottság kellett. Beöthy Zsolt tankönyve az idők folyamán megmerevedett, az irodalomtörténet szobra lett és ezáltal elvesztette ható, eleven erejét. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy Zsigmond Ferenc irodalom- történeti kézikönyvét, melyet hatás és korszakalkotás szempontjából a jövőre nézve Beöthy könyve mellé helyezünk, több intézetbe — úgyszólva — látatlanból vezették be. Ez maga mutatja, hogy menynyire vártak egy mást, egy már jobbat, újabbat, mint a régi volt. Zsigmond Ferenc könyve minden ízében a mai idők szellemét leheli. Szaktudományosság tekintetében az irodalomtudomány mai állapota tükröződik minden lapján. Ezt mi sem mutatja élénkebben, mint a Horváth János-féle irodalomfelfogásnak keresztülvitele és azonkívül a minden megállapításból áramló egyéni tapasztalatokon átszűrt eredeti látásmód. Amily értékes e tankönyv az irodalomtudomány korszerű állapota szerint, nem kevésbbé gazdag nyereség a modern pedagógia elvére építettsége miatt. Az élményszerűségre alapítja a tárgyalás menetét, már nemcsak azzal a külsőleges beosztással, hogy előbb kapjuk az olvasmányt és azután a magyarázó szöveget, hanem azáltal is, hogy tömörségével mintegy meghatározza az egyedül követhető helyes módszert, mely csak az osztályfoglalkoztatás módszere lehet, bő teret nyújtva az öntevékenység gondolatának és munkájának. A könyv „elméleti része nem tekinthető egyébnek, mint tárgyalási alapnak tanár és tanuló között“ az olvasmányok előzetes ismeretére építve. Szerző is hangsúlyozza, a bírálatok is kiemelik és a tapasztalat is bizonyítja, hogy ebből a tankönyvből nem lehet „szépen“ összefüggően felelni. De ha a tanár irányító kérdéseivel megindítja az olvasmányok és a magyarázó szöveg alapján felépített tudási helyzet-energiát és mozgási energiává alakítja egy- egy kisegítő szóval, akkor meg fog látszani, hogy az a nem „szépen“- felelés mégis más, igazibb alapokon épült fel, mint a régi „szépen“-
