Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 5. szám - Dr. Sarkadi Nagy János: Iskolák közti szaklátogatás
PRO TPS T Á NS TA N ÜG Y1 SZEMRE 203 nevelésünkhöz nagy mértékben hozzájárulna. Az ebből kikerülő tanárok, ha tényleg sikerül őket lelkiegységbe összefogni a tanulási évek alatt, hasonló világnézetüek lesznek és ezt plántálják az ország minden részében az ifjúság leikébe. Igen, de hogy érjük ezt el a már működő tanároknál? Pedig erre is nagy szükség lenne ; hiszen 15—20 évig a tanárság zömét a már most működő tanárok alkotják. Már pedig a reform teljes valóra váltásával addig nem várhatunk. Valahogy meg kellene próbálni ennek a lehetővé tételét is. Ép ezt célozza cikkem legalább a mi szűkebb protestáns tanintézeteinkben. Nálunk az a helyzet, hogy a saját iskoláinkon kívül vagy egyáltalában nem, vagy alig ismerjük testvérintézeteink életét. Nem ismerjük tanítási módját és nem ismerjük nevelési eljárását. Az állami és szerzetesi iskolák e tekintetben előnyösebb helyzetben vannak (legalább is lehetnének). Mind a kettőnél meg van rá a mód, hogy egy tanár szolgálati ideje alatt több intézetnél is működhessék, így látva a különböző tanárok tanítási eljárását és a különböző tanári testületek nevelési elveit, ezekből leszűrheti a legjobbakat és így gyakorlatilag okulva, lehet igazi jó nevelő és tanító. Nálunk ennek lehetősége nincs meg. A legtöbb protestáns tanár, amelyik intézetnél kezdte működését, ott is végzi. Aránylag kevés azoknak a száma, akik több helyen is megfordultak. Ennek az a következménye, hogy a legtöbb fiatal tanár azt a módszert veszi át, amit annál az intézetnél lát, ahova került ; ezt szokja meg és esetleg ezt örökíti tovább. Ezért van ezután, hogy tulajdonképpen minden intézetünknek meg van a maga specialitása. Ez lehet előnyös, de lehet hátrányos is. Azt lehet ez ellen vetni, hogy az egyházkerületi és az állami felügyelet hivatott ezen specialitások esetleges kinövéseinek megakadályozására és a nevelés-oktatásnak egységbe hozására. Ez igaz és mind a két hatóság végzi is ezt. Ezzel azonban csak azt érjük el, hogy nem történik olyan, ami az állam, vagy az egyház nevelési elveivel ellenkeznék. De ez nem elég ; nekünk az legyen a célunk, hogy többet csináljunk és jobbat adjunk annál is, mint amennyit törvényszerűleg megkívánnak tőlünk. (Később rátérek arra is, hogy miért?) Mi protestáns tanárok a nemzeti nevelés keretében egységes protestáns nevelést is alkalmazzunk, bármelyik intézetben működünk is. Egyarcú ifjúságot adjunk nemzetünknek és egyházunknak. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha megismerjük közvetlen tapasztalásból az egyes testvérintézetek életét és didaktikai módszereit. Ez pedig akkor valósulhat meg, ha minden tanárnak meg lesz a lehetősége, sőt kötelessége lesz, hogy meglátogathasson más-más intézetet és annak nevelési és tanítási életébe bepillanthasson. Vagyis javaslatom : iskolák közti szaklátogatás. Nagyon hasznos az egyes iskolákon belül való szaklátogatás is ; de kivált kicsi, vagy normális létszámú testületekben is az egyes kollegák ismerik jól egymás módszereit és ezért a helyben végzett szaklátogatások több gondolat- ébresztő tapasztalat szerzésére nem eléggé alkalmasak. Hanem ha mód adódik arra, hogy más-más tanintézetet is felkereshessünk és meg
