Protestáns Tanügyi Szemle, 1934

1934 / 5. szám - Erdős József: Tudományos igazság és pedagógiai megalkuvás a matematikában és a fizikában

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 197 dolgot végeznek, akkor feltétlenül kedvező tapasztalatokhoz jutnak és minden további buzdítás nélkül is keresni fogják az alkalmat a gyakorlatos tanításra. Kiskunhalas. Jónás Márton. Jó tanárnak kettős egyénisége van. Lelkének egyik arca a tudósé, másik a pedagógusé. Elemi iskolai tanító és egyetemi pro­fesszor már pályája elején tudja, hogy a két jelleg közül melyik­nek lesz élet munkájában döntő szerepe. De a középiskola munkása ha lelkiismerete érzékeny maradt — e kétlényegűség örök kínját érzi. A tudós és a nevelő harcol benne, mert iskolájának célja és eszközei, növendékeinek nagy életkor-intervalluma és ebben az időközben is legválságosabb lelki fordulói a legmegoldhatatlanabb- nak látszó didaktikai problémákat szülik. A harc eldöntése nem olyan könnyű, mint amilyen egyszerű kimondani azt a jelszót, hogy a tanár elsősorban pedagógus legyen, vagy hogy legfontosabb a tudás, a többi magától jön. Elég csak rámutatni a kis és a nagy diák közti mély kvalitatív különbségre. Pedig ez még a kisebb nehézség ! Mihelyt belépünk az első vagy a nyolcadik osztály ajtaján, a ránk figyelő gyermeksereg vagy matu- randus-társaság amúgy is külön hangulatot teremt, külön bánás­módot igényel és külön módszert követel. Én azokra a kérdésekre kívánok figyelmet fordítani, amelyek egy bizonyos osztály tanításá­nak keretén belül is éreztetik megoldatlan voltukat. Biztosan tudom, hogy az említett kettősség minden tudomány- szak tanárában megvan. S ha idők múltával hasonló tartalmú írást olvashatnék más szakokra vonatkozóan, ép akkora lenne az örömöm, mintha matematikus és fizikus kartársaimtól kapnék visszhangot az alábbi adalékokra. Rég eldöntött kérdés, hogy a középiskola nem adhat rendszere­zett tudományt. Ha az egyetemről kikerült tanár átvizsgálja a közép­iskolai tantervet, azonnal látja, hogy szó sem lehet pl. az elektro­mágneses fényelmélet egységes tárgyalásáról, mert a fénytant a VII. osztályban tanítjuk, ott pedig az elektromos és mágneses alap­fogalmak még ismeretlenek. És bármily elevenen él is elméjében a tudományos szisztéma, a merev (és pedig jótékonyan merev) keret más csoportosítást követel. Itt nincs más hátra, mint elismerni az adott sorrend didaktikai célszerűségét és alkalmazkodni a sok­szorosan kipróbált módszerhez. Az igazi küzdelem akkor kezdődik, mikor az előírt anyag tárgyalása közben tolakodik előre egyszerre több szempont, vagy közlési mód. Mennyit és hogyan adjak? — töpreng Tudományos igazság és pedagógiai megalkuvás a matematikában és a fizikában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom