Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 4. szám - Kun Sándor: Tanárkari közszellem a református középiskolákban
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 131 lehetőséget nyújt arra, hogy az iskolai élet irányítása szinte ideális módon történhessék. Minthogy a mi intézeteinkben az igazgatót maguknak a testületi tagoknak az ajánlatára választják, legtöbbször olyanra jut a vezető szerep, aki egyéniségénél fogva a legrátermettebb a tanári karban az egészséges közszellem és a baráti viszony ápolására. Bölcs igazsággal hangoztatja egyik előkelő gimnáziumunk kiváló vezetője, hogy ő az igazgatót elsősorban a nevelői lélek szerint választaná meg. Az adminisztrációt elvégezheti akármelyik tiszta- fejű, rendes, pontos ember, de a nevelők vezetője csak igazi nevelőnek született ember lehet. Az igazgatás két munkakörét mindig ketté is osztaná. Az élen álljon a pedagógus, de az ő munkáját ne rabolja el az iktatás, könyvelés, gazdasági és pénzügyi teendők végzése,. Az igazgató-helyettesi intézménynek mindenütt való bevezetése módot is ad e fontos követelmény megvalósítására. Ehhez hozzá lehet tenni még azt is, hogy a tanárokat sem csak a szaktudás, hanem a nevelésre való alkalmasság, a nevelői lélek szerint kellene szintén kiválasztani. Egyes testületek arra is tekintettel vannak, hogy milyen középiskolából került ki a pályázó, mert ha a református középiskolák tiszta levegőjében nevelkedett, az bizonnyal előnyt jelent számára. Fájdalmasan hangzik ki a hozzászólásokból a református tanárképzés elhanyagolása, pedig egy kálvinista tanárképző a világnézeti különbségek sokszor bántóan jelentkező szomorú hatását is ki tudná küszöbölni. A tanári kar belső békéjének és kollégiális együttérzésének megteremtésében legnehezebb dolga kétségkívül az újonnan megválasztott igazgatónak van. Minthogy nagyon ritka esetben történik egyhangú választás, s mivel tüske mindig marad vissza a szívekben, ezért az új igazgatónak a mindenütt mutatkozó kellemetlen utóhangokat kell először letompítania és eltüntetnie. A választás a múlté, a jelen és jövő az intézeté. Minden egyéni érdeknek és érzésnek meg kell hátrálni az iskola nagy hivatásával szemben. Az igazgatónak kell megértöleg közeledni az ellenpárthoz. Sohasem szabad ridegséget mutatni, vagy animózitással viselkedni azokkal szemben, akik más igazgatót óhajtottak, sőt nemes törekvésükben még erő* sebben kell támogatni őket, mint a mellette álló kollégákat, fgy a bizalmatlanság helyébe az ő részükről is a bizalom lép fel, s a válasz* tás utáni látszólagos egyetértést később a legteljesebb harmonikus együttműködés váltja fel. A békesség egyedüli feltétele a nyugodt munkának, ennélfogva annak megteremtésére és fenntartására minden áldozatot meg kell hozni. A legtöbb igazgató minden alakuló értekezleten nyomatékosan hangsúlyozza a jó egyetértést, és békességet kíván a tanári kam nak, mert csak tanártársaink lehetnek őszintén jóbarátaink, kívül úgyis sok az ellenségünk. Hivatalos dolgainkban lehetnek ellenkező véleményeink, azonban személyes barátságunknak meg kell maradnia.1 De alig van egyéb tanári gyűlés is, melyen a békességről, mint ad eredihénves tanítás és nevelés fundamentumáról ne esnék szó, sőt)
