Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 3. szám - Dr. Sarkadi Nagy János: Az irodalom tanításának kérdése
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 115 gazdagító filozófiai tudományok ápolására, mégha azok bővebb kifejtését az egyetemi évekre hagyja is. A mi középiskoláinknak is feltétlenül igénybe kell venniük minél hathatósabb mértékben a rendszeres gondolkodásra ösztönző filozófiai tudományok segitségét a magára eszmélő, de magára nehezen találó és maga-magával bíbelődő, küzködő fejlettebb ifjúsága javára. Hajdúnánás. Dr. Horkaij László. Az irodalom tanításának kérdése. Az irodalom tanításában is, mint minden tárgyban, kettős célra törekszünk : nevelni és tanítani akarunk. Ha a kettős célban elért eredményt nézzük, azzal semmiképpen sem lehetünk megelégedve. Mi, tanárok, a tudásbeli eredményt keveseljük ; a tanuló az irodalmi hatás, tehát a nevelői eredmény hiányát érzi. Hol van a hiba? Magában a tárgyban-e, vagy a módszerben? Azt talán nem kell bizonyítani, hogy az irodalom még a mai soffőr kulturás világban is egyike az emberi lélek legszubjektívebb megnyilvánulásainak, amivel legközelebb lehet férkőzni mindenkinek, főként pedig az ifjúságnak a leikéhez. E szerint tehát a módszerben kell keresni az eredménytelenség okát. Ennek a magyarázata pedig az, hogy nem találjuk meg a helyes középutat a kettős cél, t. i. a nevelő és tanító cél között. Ezt a középutat keresik a szakfolyóiratokban egymás után megjelenő cikkek, amelyek az irodalom tanításának kérdésével foglalkoznak ; tanári tanácskozásokon is mind több vita folyik erről. Örvendetesen mutatja ez a jelenség, hogy mennyire szívügye ez a magyar tanárságnak. Egyben minden tervezet egyetért, hogy t. i. irodalmat is kell tanítani, nemcsak irodalomtörténetei. Olvastatni sokat, olvastatni mindent. Ebből szűri le a tanár és tanuló közös munkája az eredményt. E módszerrel az irodalom élmény lesz és nem holt betű ; az élmény színe pedig megmarad az ifjúban akkor is, mikor az irodalmi adat rég elpárolgott. Ezzel a kérdéssel foglalkozik e folyóirat ez idei első számában is egy értekezés, ami arra késztetett, hogy elmondjam erre vonatkozólag szerény nézetem. Az irodalomtörténet tanításának határát megszabják az Utasítások, amelyek kimondják, hogy a legújabb irodalmi mozgalmak nem tárgyai a tanításnak. Igaz ugyan, hogy nem mondják meg világosan, hogy miket soroz a legújabb irodalmi mozgalmak közé? Mert pl. a szónoki prózánál ismertetendőnek tűzi ki Prohászkát és Appo- nyit, a szépprózában Herczeget, de a legutolsó költő, akit felemlít, Petőfi és Arany. Kétségtelen, hogy ők tényleg•irodalmunk klasszikusai, de ő utánuk talán mégis van egy pár figyelemre méltó jelenség irodalmunkban ; ezek pedig közelebb esnek a mai ifjúsághoz és ezért oly mértékben érdeklik őket, mint az előbbiek. Talán ez az oka,
