Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 7. szám - Hazai irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 257 A könyv magasztos látását két idézettel kívánom szemléltetni, mivel e munka önmaga helyett szebben beszél, mint minden magasztaló szó : ,,ltt, úgy tetszik, véglegesnek tekinthetjük azt a megállapítást, hogy az érték fajait, egészen szabatosan : az önérték', vagyis az önmagában értékes valóság fajait, tartalmilag teljesen kimeríti az igaz', jó és szép teljesen határozottan körülírható területe ; a szentséges tehát nem jelenthet külön értékfajt, hanem az érték jelentőségének fokozását, tömörítését, röviden : teljességét, sommi- tását. Ezért van az, hogy minden értékfaj és becslése ellenállhatatlanul a vallásosban kulminál, feléje tendál és benne éri el teljességét. Az életgyakorlatban ez úgy nyilvánul meg, hogy az emberre nézve istentiszteletté magasztosul a hétköznap munkája is (45. lap). A protestantizmusnak, mint életelvnek és így történelmi hatalomnak éppen ez a kényszerűség adta létét, melyet meg kellett érezni, mihelyt az ember ráeszmélt arra, hogy Jézus Krisztus őt arra méltatta, vagyis természetesnek és egyedül lehetséges életformának ránézve azt érezte, hogy ő az Istent lélekben és igazságban imádja és hogy az Isten ígérete ránézve csak akkor lesz valóság, kegyelmes az Isten csak úgy lesz hozzá, ha így imádja. A protestantizmus jelentősége az, hogy a felséges kényszer hatására volt bátorsága visszamenni az evangélium alapkövetelményéhez és ezáltal vállalni a kockázatot, de vissza is nyerni az isteni erőt, hogy a szellemiséget tisztán szellemi eszközökkel szolgálja, életfelfogásban, berendezésben, vagyis a kultúra egész szervezetében (29—30. lap).“ Nem könnyű olvasmány e munka, minthogy a nagy magasságokat nem lehet megközelíteni egykönnyen, csak kitartó és célratörő akarattal. De, aki az önmagábafordulás szoros kapuján át és a nemes, tiszta logika keskeny útján elindul Tankó Bélával, az az örök jelentések fenséges világába jut. . . Köszönet ezért a lelkivezetőül választott professzornak és dicséret a magát ilyen vezetés alá adó, már most áldozattételre kész nemes körnek : Bethlen Gábor ifjú hadának. Szeged. Ely és Endre. Tokay Lajos : Magyarország kormányzata a Jagelló korban. Békés, 1932. 191. lap. A mohácsi nagy talány nemcsak a kortársakat izgatta : a történettudománynak is állandó kérdése, miként omolhatott össze a Nyugat keresztyén- ségének Mátyás-építette védőbástyája egyetlen siralmas napon. Hálátlan feladat világosságot keresni a kósza szálak közt, amikből Mohács összefonódott. A Jagelló-kor éppen ezért, míg egyfelől egyszerű pár szóval könnyen elin- tézhetőnek látszik (hanyatló korszak !), másfelől a leginkább elhanyagolt korszaka történelmünknek. Tokay Lajosnak van türelme kibontogatni az egykori adatokat (főleg Burgio, Tubero és ístvánfi az egykorú forrásai), de van figyelme megrostálni is őket. Egypár éles vonással megrajzolja II. Ulászló nem erélyes, csak nőiesen makacs, erőszakoskodé) kormánya mellett Candalei Anna szerencsés szerepét, majd II. Lajosban mutat rá a sok szép és jó alaptulajdonság mellett a befolyásolhatóság és erkölcsi megbízhatatlanság jellemvonásaira. De ennél még sokkal fontosabb és ez a főérdeme Tokay müvének —, hogy a királyi udvar fényét lassankint magukra átlopó melléknapok : a nádor, a kancellár, a különböző pártok szerepét nyíltan látja és láttatja meg. Már II. Lajos mellett érvényesül Brandenburgi György szövetkezése a prímással, a pécsi püspökkel, ami'megrontotta a király erkölcseit és szabadakarati elhatározását döntően befolyásolta. Házasságában sem lelt erkölcsi támaszt, de tanácsosaiban sem. Werbőczy, Bakócz, Szatmári György, Szálkái László legfeljebb lbkozati különbségű önzésükkel, nagyarányú harácsolásukkal példát adtak a többi uraknak is. A királyi jövedelem félelmesen csökken, a bizalom a központi kormány iránt elvész, az udvar féktelen pazarlása és az urak vagyon- gyüjtő törekvései a katonai felkészülést Magyarországra nézve teljesen lehetetlenné tették. A mohácsi veszedelem közvetlen oka ezek szerint a pénzhiány, ami a döntő ütközetre való felkészülést meggátolta. De ennek oka nem a nemzet szűkkeblűsége, hanem a kellő komolyság hiánya, a veszély fel nem
