Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 12. szám - Belföldi lapszemle
378 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE felülmúló feladatok alatt nyögnek, magukra vannak hagyatva. Orvosságnak nem elég a külön vasúti kocsi, mozgó vasúti misszióról s a szociális misszió nővérei erkölcsi anyaságának felhasználásáról kellene gondoskodni. Gyökeres megoldás az egészen olcsó internátus volna. A 10. sz.-ban Szilády Zoltán a természet nevelő hatását szeretné jobban érvényesíteni az iskolában s a kertészkedésre hívja fel a figyelmet. Érdekes meglátása, hogy bár a cserkészet ifjúságunkat a szabadba viszi, „hamarjában maga sincs tisztában vele, hogy mit lehet csinálni a szabadban. Táboroznak, fölvonulnak és elvonulnak, de az áldott nap eltelik, anélkül, hogy a körülöttük levő természet tárgyaira ügyet vetnének. Hiszen még természetismerő vezetőik sincsenek; a mai egyetemi kiképzés mellett, ne csodáljuk, nem is lehetnek“. Pásztor József ár. a pedagógus-szülők gyermekeinek neveléséről, erről a rendkívül kínos kérdésről mond néhány értékes gondolatot. A legtöbb pedagógus-szülő túlzott becsvággyal nézi gyermekét, mindenáron a legelsők közt akarja szerepeltetni s ezzel elkínozza a gyermeket, idegessé, türelmetlenné teszi magát. így iskolává teszi a családi életet is, ahol a gyermek nem talál üdülést. Az iskolában protekciós lényként kezelteti, amiért a szerencsétlent társai elkerülik s ezért kiszakad a közösségből, vagy pedig túlságosan elbizakodottá, árulkodóvá lesz. Előfordul ennek az ellentéte is, mikor az apa éppen objektivitását akarván mutatni, túlzottan szigorú a gyermekhez. Baj, hogy a tanár-gyermek a tanári kar életének intimitásairól is sokat tud meg. Általában sokan közülök alig várják az iskola-iga lerázását. E szám örömmel üdvözli egy hírban a kísérletképpen (öt középiskolában) bevezetett mindennapos tornaórákat, utal az ötvenperces órák túlságos hosszú voltára, csak arra inti a testnevelési tanárkát, hogy a rekordőrületet a középiskolába ne engedjék be. A Magyar Tanítóképző 1—2. és 4. sz. Kiss József tollából redkívül alapos áttekintést közöl a magyar tanítóképzés reformgondolatairól, kiemelve a mai tanítóképzés nagy problémáit is. A kérdésnek beható ismertetése a legjobb munkálat a középiskolai érettségire épített tanítóképzésért folyó harcban amiről szintén Kiss József közöl fontos adatokat. Tanulmánya olyan részletes, hogy meg sem kísérelhetjük belőle gondolatokat kiszakítani, de a képzőintézetek szervezettani óráin feltétlenül ismertetni kellene. A tanítóképzőintézeti tanárképzésről Mesterházi! Jenő a mácriusi számban ír, mire Becker Vendel válaszol az áprilisi számban és az Apponyi-kollégiumnak szegedi működését „missziós szerep“-nek mondja s a tanárképzés vidéki elhelyezkedését egyenesen üdvösnek látja. A polémia még a májusi és júniusi számba is átnyúlik Mesterházy J. feleletével, Becker V. viszonválaszával. E szám közli az állami költségvetésnek a tanítóképzésre vonatkozó részét teljes részletességgel. Csak egy adatot ragadok ki : fizetéskiegészítő államsegélyben részesül 23 róm. kath. tanító(nő)képzőintézet(pl. Debrecenben, Pápán, sőt Sopronban három szerzetesintézet 1), református 5, evangélikus 3. A világi tanerők száma 124, a szerzetesrendieké 106. A tanítóképzés reformja tekintetében a Tanítóképzőintézeti Tanárok Országos Egyesülete terjedelmes memorandumot adott ki, melyben ismertetve van az egyes hazai intézeteknek a kérdésben elfoglalt álláspontja is. Mély és minden ellenvetésre kiterjeszkedő alapvetés után az egyesület a következő javaslatot teszi : Állíttassák fel két- tagozatú tanítóképzőintézet. Az alsó tagozat négyévfolyamú, növendékeit a középfokú iskolákból a tanártestület válogatja ki. A négy évfolyamot érettségi vizsgálat zárja be s kövesse egy négy féléves felső tagozat, tanítói szakvizsgálattal. Az irodalom tanításával a 7—8. sz.-ban két cikk is foglalkozik : Gyurjács András szellemtörténeti alapon, Mandola Aladár dr. pedig módszeres elgondolásokat ad. A Magyar Középiskola 1—2. sz.-ban Dr. Mattyasovszky Kasszián a vallásos nevelésnek és a cserkészetnek a viszonyát ismerteti. Kiemeli (a Divini illius Magistri kezdetű pápai körlevélből véve a célkitűzést), hogy a cserkészet jellemnevelésre törekszik, mégpedig az ifjúnak megfelelő, kedves ifjúi élet lehetőségeit adva meg az ifjúságnak, amit pl. a tisztán vallásos egyesületek
