Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 11. szám - Hazai irodalom
336 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE a protestáns felekezetek érzékenységét, hanem a régi pragmatikus, pozitív történetírás művelőinek idegenkedését is fölkeltették. Ha a szellemtörténetírás nem túlzott igényekkel s főként nem az átértékelés ingerlő jelszavával lép föl, kétségkívül megkímélte volna magát nem egy kellemetlen, szenvedélyes támadástól és kritikától. A Hóman—Szekfű Magyar Története elleni kritika leghevesebben és legszélesebb körre kiterjedőleg nyilatkozott meg dr. Csudái/ Jenő cáfoló irataiban. Ő 34 cikkben foglalkozott az új Magyar Történetnek — mint mondja nemcsak tévedéseivel, hanem bűneivel. Ebből a múlt évben az Országos Rákóczi Szövetség támogatásával egy külön füzetet is adott ki (Nemzeti történetírásunk téves utai), melyben ezeket olvassuk : „Szekfű Gyula éppen a legfontosabb eseményeket hallgatja el; amit pedig megírt, az ellenkezik a történelmi igazsággal“. „Nem a magyar nemzet történelmét írta meg, hanem csak magyar nyelven egy darab történetet, amelynek a magyar nemzet történetéhez vajmi kevés köze van.“ Hibáztatja döcögős és idegen szavakkal telt stílusát. Ez az egyik véglet a Szekfű történetírói megítélésénél. A másikat Pethő Sándornak nemrégen megjelent ily című művében találjuk : „Szekfű Gyula történetírása.“ Ebben, többek között, ily véleményeket nyilvánít : „Szekfű Gy. olyan historikus, akinél szebb mondatokban Szalay László és Salamon Ferenc óta nem írtak történelmet magyar nyelven.“ Műve „olyan nagyvonalú szintézis, amely egy szinte áttekinthetetlen tömegű anyagot görget magával és formál ki egy indokolt és következetes világszemlélet erélyes hajlékonyságával és rendező géniuszával“. „Korunk nagy tanító- mestere ő“ — mondja ki végül Pethő, de azt is írja egy helyen, hogy „az anyagával való birkózás közben itt-ott áthajlik a tények és dokumentumok által jelzett kerítésen“. Anélkül, hogy a megítélés eme két végletének akár egyikéhez, akár másikához csatlakoznánk, a gáncsban is, a dicséretben is látunk olyanokat, amelyek Szekfű, általán a szellemtörténet írásának kétségtelen hibáit tüntetik fel. Ezek : a történeti adatok között célok szerint való válogatás, azok mellőzése, vagy fölhasználása ; az a szubjektívizmus, amely többször figyelmen kívül hagyja a tárgyi tényeket és dokumentumokat; a korszakok átfogó, nagv szintézisében az időrendi eseményeknek, tehát a történetnek jelentőségétől való megfosztása. Ebből folvólag, ahogy Pethő dícsérőleg mondja egy cikkében (Magyarság, 1933. 211. sz.), „a tipikus vonások feltüntetésére nagvobb gondot fordít, mint a singularis jelenségekre“. Csakhogy ilymódon a szellemtörténetei csak az tudja valóban érteni és méltányolni, aki időrendben is ismeri az egyes történeti eseményeket s azok szereplőit. Ezt a kezünk alatt levő kötetről annálinkább elmondhatjuk, mert a szerző a szűkre szabott terjedelemben az óriási anyagról, az ő szempontjai szerint, még nagyobb vonalakban, kevésbbé részletezve adhat csak szintézist, mint adott az előző századokról. Ez nem hibája, de hiánya a műnek, melyről azonban azt hiszem, aligha tehet a szerző. Egészben véve dícsérőleg kell kiemelnünk a szerző szellemes összefoglalását, sok új meglátását, nagy tudását, éles szemét és eszét, mellyel fényes reflektorként látja és világítja meg sokszor eddig még ismeretlen oldalakról a történeti korokat, jelenségeket és személyeket. Stílusa kifejező, néhol színes, egészben könnyen folyó és élvezetes. Azt is készséggel elismerem, hogy amit már ebben a kötetben ír, felekezeti vagy hazafias, nemzeti szempontból nem eshetik általában kifogás alá. Vannak részletek, amikben nem egyezünk vele, de műve értékét ezek nem kisebbítik. Korábbi felfogásához képest némely nagy történeti alakot is sokkal előnyösebben mutat be, mint pl. Kossuth Lajost, akinek megítélésében Szekfűnél — mint Pethő is bevallja már nem egyszerű retouche-ról, hanem teljes ítéleti korrektivumról van szó. Ez nem történhetett meg a közvélemény és a kritika hatása nélkül, de hogy megtörtént, dicséretére szolgál Szekfűnek. Sapientis est consilium műt are in melius. A protestantizmusra vonatkozólag most is az a véleményünk, ami Szekfű előbbi köteteinek ismertetésénél, hogy t. i. életét, munkásságát, hatását,
