Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 11. szám - Hazai irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 335 alkalmával is az esetleg már elfelejtett szót is helyesen fogják újra megtanulni tanítványaink a transzkripció alapján. Kérdés most az, milyen fonetikai jeleket használjunk az iskolában? Azok a jelek, melyeket a különböző angol szótárakban találunk, nem jelölik egészen pontosan a helyes kiejtést. Ez természetes is, hiszen a szótárírók a kiejtést kénytelenek magyarosan jelölni s ez a módszer — különösen a magánhangzóknál — a legtöbb esetben még megközelíthetőleg sem pontos. Legcélszerűbbnek az „International Phonetic Association“ fonetikai jeleit tartom. Dániel Jones, a híres angol fonetika-professzor, kiejtési szótárában (An English Pronouncing Dictionary) szintén ezt az átírási módot használja és előszavában kijelenti, hogy ezt találta a legjobbnak. Nagyon természetes, hogy a szótárírók ezeket a jeleket nem használhatják, mert használatukra nézve nem lehet írásbeli utasítást adni. Csak az tudja ezeket használni, akit élőszóval tanítottak meg rá. Az angol egyetemeken a fonetikai fakultáson az idegen anyanyelvű hallgatók részére külön tanfolyamokat tartanak, ezeket a jeleket használják s kitűnő módszerrel tanítják a helyes angol kiejtést. Az angol magánhangzók között nagyon kevés van, amely a magyar nyelvben is megtalálható s éppen ezért az angol kiejtés magyaros jelölése kevéssé célravezető. Az „International Phonetic Association“ jelei azonban a legtökéletesebb pontossággal adják vissza a különleges angol hangzókat és diftongusokat. Röviden összegezve az elmondottakat, iskolai tapasztalataim alapján szükségesnek tartom a fonetikai jelek használatát az angol tanításnál s erre a célra legalkalmasabbnak a fentebb említett írásmódot találtam, mely a legpontosabb és igen könnyen megtanítható. Alkalmazását minden angol nyelvet tanító kollégámnak szíves figyelmébe merem ajánlani. Budapest. Mockovcsák István. HAZAI IRODALOM. Magyar Történet. A tizenkilencedik és huszadik század. VII. kötet. írta : Szek/ü Gyula. Budapest, 1933. 4°. 451 1. A Hóman -Szekfű-féle nagy történetírói vállalatnak ez az utolsó kötete. Szekfű Gy. négy kötetet írt belőle, melyben a XVI XX. század történetét tárgyalja. Első kötetei nagy irodalmi harcot keltettek föl, mely mindinkább csillapult, úgy, hogy ez az utolsó kötete már nem áll széleskörű és izgalmas érdeklődés homlokterében és nem hívja ki a gáncsoló kritikát. Ennek mind Szekfű, mind ellenei részéről megvan a maga oka. Szekfű u. i. hovatovább, elismerésreméltó történelmi objectivitással mérsékelte az eleinte mutatkozó s nem egy tekintetben támadásra alkalmat szolgáltató aulikus érzületét és erős kát. világnézetét, viszont elleneinek is be kellett látniok, hogy az új Magyar Történet nem olyan átértékelő munka, amilyennek kezdetben nem gondolva a következményekre — szerzői is beharangozták, amivel nemcsak
