Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 6. szám - Budaker Károly: A leánygimnáziumi német nyelvoktatás néhány problémája
204 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE ban növendékeink aktív ítélőképességük kibontakozásával megismerjék a német nép sajátos lelki struktúráját. De lehet-e erre egyáltalában gondolni a mai óraszám mellett? Szeretném ismerni azt a német tanárt, aki ezt a feladatot a mai viszonyok mellett tősgyökeres magyar vidéken, mondjuk az alföldi középiskolákban meg tudja közelíteni. 1925 óta lektora vagyok a miskolci ev. jogakadémiának és akárhányszor azt kellett tapasztalnom, hogy sokan voltak hallgatóim között olyanok, akik, bár a középiskola VIII. osztályában jó jegyük volt a német nyelvből, még olvasni sem igen tudtak. Olyanokkal pedig a legritkább esetben találkoztam, akik legalább annyira ismerték a német nyelv szellemét, hogy helyesen hangsúlyozták volna a német szavakat. Hol voltak ezek a főiskolai hallgatók a Kulturkunde céljától? Másfelől rá kell mutatnom arra,, hogy egy nép lelki struktúrája az idők folyamán nagyon megváltozik. Különösen nagy változáson ment át a német néplélek. Hasonlítsuk csak össze egymással az 1870., 1914., 1918., 1925. és 1933. évek németjeit. S vessük össze a G. Hauptmann müveiben megnyilatkozó német népleiket a Schiller müveiben elénk táruló német lélekkel.. Több eltérést és ellentétet állapíthatunk meg, mint amennyi hasonlóságot és egyezést. Igaza van tehát Hermann Gumbelnek, amikor „Dichtung und Volkstum“ c. értekezésében ezeket mondja : „Das Wesen einer Dichtung als Glied und Organ eines Volkstums kann nur erfasst werden in historischem Zeitverlauf als sich wandelnde und geschehende Geschichte. Die Dichtung muss in jedem Schnittpunkt von Zeit und Natur mit allen geistigen Faktoren und auch mit allen äusseren zum Volkstum gleichsam „integriert“ werden. Die lebendige Ganzheit unterliegt dem Gesetz der Verwandlung, des Fliessens und Verrinnens, und überflutet oft die Haltpunkte der willkürlichen Sinngebung, die wir in den Strom einrammen.“ A Kulturkunde elvei alapján és a többi Németországból kiindult nyelvtanítási módszerrel kapcsolatban ki kell jelentenem,, hogy teljesen elhibázott dolognak tartom, ha a külföldön, mondjuk Németországban bevált nyelvtanítási módszereket minden változtatás nélkül nálunk is meghonosítjuk. A német nyelv ugyanis mint indogermán nyelv, sokkal közelebb áll a szintén indogermán francia, vagy különösen a germán angolhoz, mint a finnugor magyar nyelv az indogermán, illetőleg germán nyelvekhez. Természetes tehát, hogy a magyar anyanyelvű gyermekek számára valami egészen sajátos, a mi különleges viszonyainknak megfelelő nyelvtanítási módszert kell megalkotni, amely tekintettel van ugyan a magyar nyelv és az indogermán nyelvek más-más eredetéből származó lényeges különbségekre, de mégis a lehető legjobb eredményt igyekszik elérni. Mert ma a legkülönfélébb módszerekkel való kísérletezés mellett mégsem lehetünk megelégedve az eredménnyel akkor, amikor jó tanuló még a VIII. o.-ban is azt mondja : „Der Mutter, die Vater.“ Mindez azonban csak akkor válik lehetségessé, amikor a német nyelvtanítás alapfeltételeit : a tananyagot, az osztályok túlzsúfolt
