Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 1. szám - Özv. Koncz Aurélné: Dóczy Gedeon emlékezete
8 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE sem fogadta el és azt írta a hivatalos tudósításra : „nem azért küldöm a leányomat a Dóczy-intézetbe, hogy megintsék, hanem hogy tanítsák“. Ilyen és ehhez hasonló hangok gyakran hallatszottak, kivált az iskolának felsőbb leányiskolává való átszervezése idején, mikor az új rendtartást kellett életbeléptetni. A meg nem értés és a hívatlan kritika sebző éle mélyen érintette érzékeny lelkét és hosszú időre elkedvetlenítette. Ilyenkor még nagyobb igyekezettel óhajtottuk felderíteni s örültünk, ha jobb hangulatát láttuk. Örültünk, ha megjelent körünkben és résztvett örömünkben. És ezt igazgatónk meg is tette. Baráti érzületéről, összetartásáról ma is híres tanárkarunk ünnepein, névnapokon, keresztelőkön szívesen jelent meg s mindig ő mondta az első áldomást az ünnepeltre. Minket is vendégül látott nevenapján. Ilyenkor sestakerti tuszku- lánumában hosszú asztal fogadta a minden évben növekedő tanárkart s a házigazda szívessége, az asztal jóízű bősége mutatta, hogy Dóczy Gedeon a vendégszeretet magyar erényét is nemesen gyakorolta. De nemcsak az öröm poharát ürítgette velünk, résztvett a bánatban és a megpróbáltatásban is. Mikor 1898-ban hosszas szenvedés után meghalt tanárkarunknak kiváló és mindenki által nagyrabecsült tagja, az erdélyi származású Veszprémy Irén, 66 éves igazgatónk azonnal kijelentette, hogy személyesen vesz részt a temetésen. Ketten tettük meg a hosszú utat az iskola és tanárkar képviseletében. Ketten helyeztük a frissen hantolt sírra a tanárkar violakoszorúját, s Dóczy Gedeon búcsúszavai mélyen meghatották a majdnem teljes számban megjelent brassói reformátusok gyászoló sokaságát, mikor mély hittel hirdette a lelkek találkozását a tavaszi feltámadástól illatozó temetőben. Mert Dóczy Gedeonnak valóban mély hite volt és vallásos lelke. Ezt az erényt akarta növendékei lelkében is élővé tenni. Iskolájában a nap munkája mindig imádkozással és zsoltárénekléssel kezdődött. Tanárok és tanítványok összegyűltek az erre rendelt helyiségben, az első nagy építkezés után a harmonikus kiképzésű díszteremben a közös imádságban emelték szívüket Istenhez. Minden reggel az igazgató imádkozott, majd a vallástanári állás szervezése után a vallástanár s az így nyert hangulattal kezdődött a nap munkája. Volt ezekben az istentiszteletekben valami, az első keresztyének összejöveteleire emlékeztető vonás ; az áhítat a gyermekarcokon s a bűnbánati zsoltárok fennséges komorsága megindította a szíveket. Nagy veszteségnek érezzük, hogy tanintézetünk tagozatokra oszlása és túlnépes- sége miatt nem tarthatta meg a reggeli áhítatnak ezt az ősi formáját. A nagy tömegek befogadására nem lévén helyiség, s az időveszteséget is mérlegelve, mely közel 2000 gyermek fel- és elvonulásával jár, kénytelenek voltunk az osztálytermekre szorítkozni. De Dóczy bácsi nemcsak a tulajdonképpeni nagy célért szerette ez összejöveteleket, hanem azért is, mert a ki- és bemenetelnél sereg
