Protestáns Tanügyi Szemle, 1933
1933 / 4. szám - Gacsályi Sándor: Tanítsuk-e a második modern nyelvet
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 131 össze. A jelenlegi nyolc osztályú tanítás mellett az óraszámot is lehetne még eredményesen emelni, de semmi esetre sem annyival, amennyiben ma a második modern nyelvet tanítjuk, mert így a másik végletbe jutnánk s az így nyert haszon mennyiségileg nem állana arányban azzal a veszteséggel — amint erre már korábban rámutattam, — amit a második modern nyelv elhagyása jelentene. Lehetne esetleg arról is szó, hogy a második modern nyelvet csak azok tanulják, akik akarják. Ez esetben azonban annak a tanítása sokat veszítene komolyságából, mert az, aki rosszul állana belőle, egyszerűen átlépne a nem tanulók csoportjába. Ha ellenben ez meg volna tiltva s a második modern nyelvből kapott szekunda ismétlésre kötelezne, akkor az iskola igazságtalanságot követne el, mert azonos értékű bizonyítvány nyújtása mellett, különbözőképpen terhelé meg tanulóit. Természetesen lehetne itt többféle megoldási javaslatot találni, de én egyetlen olyat sem találtam, ami kielégítő lenne. Ami az iskolában nem kötelező, az nem komoly. A második modern nyelv tanításának kérdését eddig a célkitűzés ideális szempontjából vettük vizsgálat alá. Ez a cél pedig a nyelv és irodalom bizonyos fokú elsajátítása, illetve megismerése volt. Ha most az elért eredményt vesszük alapul, akkor meg kell állapítanunk, hogy a középiskolából kikerült tanulók 50—70 százaléka nyelvi és irodalmi ismereteit majdnem teljesen elfelejti s a tanult idegen nyelveken egy pár év múlva sem olvasni, sem beszélni nem tud ; szóval azt a keveset is elfelejti, ami a középiskolában reáragadt. Vájjon azt a következtetést vonjuk-e le ebből a tényből, hogy a tanuló az iskolában teljesen eredménytelen munkát végzett s nyelveket egyáltalán nem érdemes tanítani? Aligha. Mert mégis marad vissza valami, amit soha el nem felejtünk, t. i. az a gyarapodás, amit irodalmi tanulmányaink esztétikai érzékünk növekedésében, ízlésünk finomodásában előidéztek. Ez a kijelentés első tekintetre talán üres szólamnak látszik, de hogy mennyire valóság, azt azonnal észrevesszük, ha egy középiskolát végzett egyén olvasmányait összehasonlítjuk egy olyan emberével, aki csak elemi iskolát végzett. Még inkább szembetűnik ez a különbség, ha ítéletüket egy és ugyanazon könyvről hasonlítjuk össze. Természetesen ez a különbség nem tisztán az irodalmi tanulmányok javára írandó, hanem a középiskola együttes hatásának tudandó be, mégis — minthogy az irodalmi ízlés finomodásáról van szó — elsősorban az ilyen irányú tanulmányokban kell annak magyarázatát találnunk. íme, ez a majdnem egyetlen, Tár semmiesetre sem lekicsínylendő eredménye a nyelvi és irodalmi tanulmányoknak a tanulók többségénél. Ha most ebből a szempontból nézzük a második modern nyelv tanítását, mindjárt kitűnik annak a fontossága. Azt bizonyára senki sem állítja, hogy a francia, vagy angol nyelv — az olasztól, amelyet protestáns középiskoláinkban nem tanítanak, most tekintsünk' el, — ne volna olyan alkalmas az esztétikai érzék kifejlesz- tésére s irodalmi műveltség nyújtására, mint a német. S viszont
