Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 9. szám - Kónya József: Gondolatok a poétika tanításáról
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 287 tél.) E költemény-tárgyalásához kapcsolva nézeteimet az a megállapításom, hogy a felső osztályokban (kezdve a hatodik osztálytól) nincs idő a tartalmi összefoglalást megelőző részletes tárgyalásra. Azaz szükségtelen részletenként vezető kérdésekkel megállapítani az egyes részek tartalmát. Egy Vezérköngo-nék azonban természetesen mindig teljes tárgyalást kell nyújtania, ahogy Péterffy László gondolja. Kezdhetjük a tárgyalást a tartalom rövid összefoglaló elmondásával. A cselekvénynek a lényegesebb részei sarkalatos pontjai a szükség szerint, ahol a további tárgyalás kívánja, úgyis kiemeltetnek. A tartalom rövid összefoglalása után következik a gondolat- menet megállapítása2. Már a tartalom elmondásánál arra kell figyelemmel lennünk, hogy a főgondolat egysége tudatossá legyen a tanulók előtt. A gondolatmenet külön megállapítása azonban minden fokon szükségesnek látszik. Az Utasítások a két felső osztályban még írásbeli dolgozatul is ajánlja ,,egy-egy kiváló elméleti író gondolatmenetének kivonatolását.“ (61. 1.) Ha minden egyes alkalommal rákényszerítjük a tanulót a gondolatmenet megállapítására, akkor ez a logikai művelet valósággal beleidegződik és később akár ő alkot valamilyen írásművet, akár könyvet olvas vagy beszédet hall : rögtön, külön munka nélkül, a dolog lényegére tud tekinteni. Ha megfigyeljük a könyvek tartalomjegyzékét vagy egy-egy szónoklat meghallgatása után hazamenet elmélkedünk a hallottak felől, nagyon sokszor úgy találjuk, hogy az író összetartozó dolgokat szétválasztott, ellentétes fogalmakat együvé kapcsolt, a szónok pedig szóvirágok özönébe fullasztotta bele beszédének ki nem épített vázát. A gondolatmenet megállapítása tehát szükséges, mert feltárja a tanuló előtt a dolgok lényegét és megfelelő iudiciummal látja el. Amikor a mű tartalmából megállapítjuk a gondolatmenetét, tulajdonképpen logikai redukciót végzünk : azaz a költő vagy író munkájának az ellentétét. A költői alkotás geneziséhez, hogy az feltáruljon előttünk, legelsősorban csak ilyen retrograd úton juthatunk. Ha a gondolatmenetet tovább redukáljuk, az alapeszméhez jutunk. Ez a műnek a gerince. Szószerint, összetömörítve, egy mondatba foglalva esetleg nincs is kifejezve a műben, de ezt leheli minden sora s ennek a kifejezésére szolgál főcselekvény és epizód egyaránt. Azonkívül minden mű alapeszméje, alkotója világnézetének praegnáns kifejezője. Az alapeszmét csak történeti síkba kell vetítenünk és mindjárt fel tudjuk magunknak építeni a költő világnézetét. Ezt ,,az eszme vagy eszmék együttes hatása alkotja s összesített ítélet a létről és alakulásról, Istenről és a világról a felmerülő kérdésekről, megismerésről, erkölcsiségről, bűnről, sorsról stb.“3 2 L. Péterffy i. cikk 392. 1. 4. szintézis. 3 E. Ermatinger: Das dichterische Kunstwerk. Leipzig—Berlin 1923.2 65.1.
