Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 2-3. szám - T. L.: Dóczi Imre utolsó útja
54 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE dében gyönyörűen fejezte ki, „idekötötte őt szép ifjúságának sok boldogító öröme és idekötötte életének legnagyobb fájdalma. Egy fényes csillag és egy sötét sír“. Csak természetes ilyen körülmények között, hogy a barátok lelkében hamarosan megszületett az a gondolat, hogy „haza“ kellene hozni Dóczi Imrét Nagykőrösre, híven szeretett feleségének hamvai mellé. Nem akart ez lekicsinylése lenni Debrecennek, ahol ma még kétségkívül legjobban érzik, ki volt ő, dehát a nagy város természetéhez tartozik a rohamosabb feledés s talán már a következő nemzedék éppen olyan egykedvűen menne el sírja mellett, mint ahogy mi is kis diákkorunkban pl. az első főigazgató síremléke mellett s még ma is fájdalom tölti el lelkemet, ha rágondolok, hogy Sárvári Pál sírja milyen elhagyottan áll a Kossuth utcai temetőben ! Pedig ez az ember is 50 esztendeig hordta a vállain a református művelődést ! (Egyáltalán Debrecen nagyobb gondot fordíthatna a tanár-sírokra !) Maga Dóczi Jenő is nagyobb megnyugvással gondolt arra, hogy a körösi „híres temetőben“ —• mint Dóczi Imre mondta emlékezetes nagykőrösi ORTE gyűlési beszédében, idilli egységben kerüljön össze a térben és időben oly igen szétszóródott család. S. Szabó József vetette fel eredetileg az eszmét, melyet Dóczi Imre és fia mindmáig leghívebb nagykőrösi barátja, dr. Joó Imre bátyánk az őt jellemző odaadó szeretettel vett gondjaiba s valósággá érlelte a Dóczi Jenővel való eszmecserékben. Nem volt könnyű az elhatározás, mert Debrecenben érthetőleg' nem mindenki volt híve az elhozatalnak. Ám a másik bizalmas barát és munkatárs, Karai Sándor kollégiumi igazgató, aki tudta, hogy milyen szeretettel sóhajtott vissza mindig Dóczi Imre Nagykőrösre, mindent megtett az eszme érdekében : maga végezte az exhumáltatás körül felmerülő sok munkát. Végre 1931 december 12-én a Fehértói-cég hatalmas halottszállító autója megállóit a nagykőrösi református Arany János-gimnázium főbejárata előtt. Pár percre rá az előre értesített gimnáziumi és tanítóképzőintézeti ifjúság százai a tanári karok vezetése alatt néma csendben sorakozik fel tisztességet tenni a nagykőrösi gimnázium hajdani nagy professzorának. Ott van a város úri társadalmának számos tagja : volt tanítványok és ismerősök. Megjelennek a lelkészek, palástosan, felhangzik a tanítóképzőintézet híres énekkarának komoran zengő éneke, felcsendül Patonay Dezső nagykőrösi lelkész imája, aki maga is tanítványa volt Dóczi Imrének. A szép imádságot, mely tömörségében is kifejezi a körösiek érzésvilágát, mint Dóczi Imre tetemei körül elhangzó utolsó tisztességtevés, örökítsük meg Szemlénk lapjain : IMA boldogemlékű Dóczi Imre hamvai felett, a gimnázium előtti téren. Örökkévaló Isten, kegyelmes Atyánk a Jézus Krisztusban ! Megnyíltak előttünk az iskola ajtajai, a munkatermekből leszállottunk az élet és halál útjára, hogy megalázzuk magunkat előtted, örök Isten előtt
