Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 10. szám - Szigethy Lajos: Elnöki megnyitó beszéd
304 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE szántuk egyesületünket is, mint Arany János szőlősgazdája, aki botot ragadott és rombolt, azt kiáltva : „Hadd lám, Uram Isten, mire megyünk ketten ? !“ Szeretett elnökünk, Gömöry János, odaát szorult Eperjesen. Róla és tőle, mint a tenger alá sülyedt mesebeli Vineta városából, csak néha-néha szállt felénk egy-egy híradó bús harangszó. De mi az én igénytelen egyéniségem ügyvezető-alelnöksége, majd elnöksége alatt, úgy tettünk, mint az a francia abbé, akitől kérdezték : „Mit csináltál a rémuralom alatt?“ — „Éltem.“ Mi is éltünk, de lassan-lassan új élet szállt a holt tagokba. Nagy volt ebben az érdeme a munka és lelkesedés lángjában égő, sajnos, korán elégő titkárunknak : Szelénvi Ödönnek. Sikerült az egyesület vezetőségének megteremtenie egyesületünk részére az egyház évi segélyének kieszközlésével az anyagi eszközöket a közös Protestáns Tanügyi Szemle megalapítására és fenntartására. Ugyancsak sikerült az egyesület vezetőségének tiszteletbeli elnökünk, Mágócsy professzor úr támogatásával kivinnie az egyháznál, hogy ez az állam és a másvallású iskolafenntartók példájára, megalapította az Evangélikus középfokú iskolák tanárai gyermekeinek neveltetési alapját. Ennek kezelését az egyházi vezető tényezők bizalma egyesületünkre ruházta. Belőle öt év alatt kerek 25,000 pengőt fordítottunk, természetesen az alapító egyház rendelkezése szerint, a jelzett iskolák tanárai felsőbb iskolás gyermekeinek segélyezésére. Anyagilag is sokat jelent e segítség, de fontos nekünk az is, hogy így még szorosabban belekapcsolódik evangélikus iskoláink tanársága az egyház érzelmi közösségébe. Sőt azáltal, hogy több ifjút a Luther Otthonban, illetőleg a soproni Teológus Otthonban neveltetünk, ezt a közösséget a jövendőre is biztosítjuk és fejlesztjük. Nem engedtük lazulni, sőt igyekeztünk erősíteni a kapcsolatot az országos és a másfelekezetű tanáregyesületekkel. Nem érezzük magunkat külön hadseregnek, hanem a nagy hadsereg külön zászló- aljának. A mi zászlóink is nemzeti zászló, csakhogy hófehér mezejébe a Luther-rózsát is beléhímeztük. Áldott ez a jelvény is. Az égő lelkesedés jelképe. Bizony, ha van lehangoló a múltban, van felemelő is. És ha szürke is a jelen és sötét-szürke a jövő, de belevilágít a lelkesedés és remény égő csipkebokrának lángolása. Most, mikor megválóban vagyok ez egyesület elnöki tisztétől, búcsúzásul, bátorításul a reprezentatív tanárnak, egykori nagy Zsolt vezérünknek, Beöthy Zsoltnak ezzel a kevés szóval olyan sokat mondó epigrammájával fejezem be elnöki megnyitómat: „Szürke az ég, magyarom, de ne csüggedj, estre ne gondolj ! Ébredezünk, mozgunk, hajnali szürkület ez !“ Budapest. Szigethy Lajos.
