Protestáns Tanügyi Szemle, 1932

1932 / 10. szám - Szigethy Lajos: Elnöki megnyitó beszéd

304 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE szántuk egyesületünket is, mint Arany János szőlősgazdája, aki botot ragadott és rombolt, azt kiáltva : „Hadd lám, Uram Isten, mire megyünk ketten ? !“ Szeretett elnökünk, Gömöry János, odaát szorult Eperjesen. Róla és tőle, mint a tenger alá sülyedt mesebeli Vineta városából, csak néha-néha szállt felénk egy-egy híradó bús harangszó. De mi az én igénytelen egyéniségem ügyvezető-alelnöksége, majd elnöksége alatt, úgy tettünk, mint az a francia abbé, akitől kérdezték : „Mit csináltál a rémuralom alatt?“ — „Éltem.“ Mi is éltünk, de lassan-lassan új élet szállt a holt tagokba. Nagy volt ebben az érdeme a munka és lelkesedés lángjában égő, sajnos, korán elégő titkárunknak : Szelénvi Ödönnek. Sikerült az egyesület vezetőségének megteremtenie egyesületünk részére az egyház évi segélyének kieszközlésével az anyagi eszközöket a közös Protestáns Tanügyi Szemle megalapítására és fenntartására. Ugyancsak sikerült az egyesület vezetőségének tiszteletbeli elnökünk, Mágócsy professzor úr támogatásával kivinnie az egyház­nál, hogy ez az állam és a másvallású iskolafenntartók példájára, megalapította az Evangélikus középfokú iskolák tanárai gyermekei­nek neveltetési alapját. Ennek kezelését az egyházi vezető tényezők bizalma egyesületünkre ruházta. Belőle öt év alatt kerek 25,000 pengőt fordítottunk, természetesen az alapító egyház rendelkezése szerint, a jelzett iskolák tanárai felsőbb iskolás gyermekeinek segélyezésére. Anyagilag is sokat jelent e segítség, de fontos nekünk az is, hogy így még szorosabban belekapcsolódik evangélikus iskoláink tanársága az egyház érzelmi közösségébe. Sőt azáltal, hogy több ifjút a Luther Otthonban, illetőleg a soproni Teológus Otthonban nevel­tetünk, ezt a közösséget a jövendőre is biztosítjuk és fejlesztjük. Nem engedtük lazulni, sőt igyekeztünk erősíteni a kapcsolatot az országos és a másfelekezetű tanáregyesületekkel. Nem érezzük magunkat külön hadseregnek, hanem a nagy hadsereg külön zászló- aljának. A mi zászlóink is nemzeti zászló, csakhogy hófehér mezejébe a Luther-rózsát is beléhímeztük. Áldott ez a jelvény is. Az égő lelke­sedés jelképe. Bizony, ha van lehangoló a múltban, van felemelő is. És ha szürke is a jelen és sötét-szürke a jövő, de belevilágít a lelkesedés és remény égő csipkebokrának lángolása. Most, mikor megválóban vagyok ez egyesület elnöki tisztétől, búcsúzásul, bátorításul a reprezentatív tanárnak, egykori nagy Zsolt vezérünknek, Beöthy Zsoltnak ezzel a kevés szóval olyan sokat mondó epigrammájával fejezem be elnöki megnyitómat: „Szürke az ég, magyarom, de ne csüggedj, estre ne gondolj ! Ébredezünk, mozgunk, hajnali szürkület ez !“ Budapest. Szigethy Lajos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom