Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 10. szám - Szigethy Lajos: Elnöki megnyitó beszéd
302 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE drága, jó barátunkkal, Gömöry Jánossal, ennek tulajdonképpeni megalapítói. Iglót, Tavassy Lajos, Pákh Károly, Fischer Miklós iskoláját, a Tátrakultusz eleven tűzhelyét. Késmárkot, Hunfalvy Pálnak, a tanítványaitól igazán szeretett professzornak líceumát. Rozsnyót, ahol a Gregussok nagyatyja, Farkas András Vandrákot tanította. Rimaszombatot, melynek közös protestáns gimnáziumában Mikszáth Kálmán volt Baksav István tanítványa. Sajógömört, melynek polgári iskoláját egyetlen mecénás, a Szentiványi-család alapította. Selmecbányát, Breznyik János líceumát, melynek kertjében, mint „tavaszi rügyek“ nyíltak : Petőfi, Mikszáth és a testvér református egyház egyik leendő legnagyobb papja : Török Pál. A gyönyörű Besztercebányát, ahol Bél Mátyás és Bőhm Károly tanult és Pozsonyt, a valóságban is, de jelképiesen is „hegyen épített várost“, ahol mind a ketten tanítottak. A kies fekvésű Modort, a dunáninneni egyházkerület polgári leányiskolájával. Végül Felsőlövőt, ahol Wimmer Ágost az „iskolapaloták egész sorát építette egyetlen tőkéjével, Istenbe vetett bizalmával“. Ha e drága főkre gondolunk, szinte hajlandók vagyunk, mint egykor a római kandidátusok, fehér tógánkat keblünkön széthúzva, sebeinkkel dicsekedni. Bánk bánnal mi is elmondjuk : „Nincs a teremtésben vesztes, csak én !“ És inkább gyászünnep, mint jubileum tartására volna kedvünk. ❖ És mégis Isten szava szól hozzánk e gyászos évtizedek történetéből. Bizonysága ez annak az igazságnak, amit legnagyobb protestáns büszkeségünk, Ravasz László egy előadásában olyan gyönyörűen fejtegetett, hogy a halál nemcsak pusztít, de életet is teremt; a rom, a ledöntött fa, új növényi és állati élet eleven fészke. Mikor nemzetünk a trianoni csapás kábulata után felocsúdott, milyen lázas fellendülés, újjáépítés, alapítás indult meg az állami iskolázás terén szinte túlságos méretekben, nem a sivár jelent, hanem a szebbnek remélt jövőt véve zsinórmértékül. Mint a cannaei vesztes csata után a római konzulnak, mi is méltán megköszönhetjük nagy Klebelsberg Kunónknak, hogy „nem esett kétségbe nemzete jövendője felett“. És szellemi téren mennyi reform, milyen pezsgő élet! Bizony sok is volt a gyorsan készült, mintegy egymás lábára taposó reformokból. Önkéntelenül is eszünkbe jut az a színdarab, amivel a szintén lázasan alkotó és reformáló II. Józsefet gúnyolták a csúfolódás nagymesterének, II. Frigyesnek székvárosában. Megjelenik a színpadon egy császári kurír, vállán általvetős kettős zsák. „Mi van az elsőben?“ „A császár reformjai?“ „És a hátulsóban?“ „Az elébbi reformokat megváltoztató újabb reformok.“ Most, amikor végre olyan miniszterünk van, aki az iskolát azóta is belülről látta, mióta oklevelét megszerezte, szinte szeretnénk hozzá felkiáltani: „Vegye elő abból a hátnlsó zsákból az újabb reformok jórészét eltörlő legújabb reformokat“!
