Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 7-8. szám - Megjegyzések
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 257 tanárnál oly nélkülözhetetlen szellemi frisseség megbénul az idő mostohasága, az anyagi helyzet bizonytalansága miatt? Magoltató, gépszerű lénnyé legyen a tanár, kinek főértéke éppen eleven egyéniségében van? Vigyázzunk, hogy ez be ne következzék, mert ez az iskolák pusztulása lenne ! Szülőszövetséjjek. Külföldi lapokban sokat olvasunk róluk, mint az iskolák munkáját támogató alakulatokról. Sok értékes intézmény létesítését tették lehetővé. Nálunk nem tudok ilyenekről, legalább egy-egy iskola mellett álló szövetségről nem. Mert a budapesti Szülők Szövetsége elméleti s nem a külföldön megszokott gyakorlati célokat szolgál. A mi iskoláink a volt iskolatársak, öreg diákok szövetségeit hozták össze ; nem egy helyt szép eredménnyel is működnek ezek. De tény az, hogy ezek inkább a múltra emlékeznek, nagy tanárok, iskolatársak emlékét örökítik meg. Ez is igen szép és fontos, azonban anyagiakkal küzdő iskoláinknak a jelenben kellene támogatás, ezt pedig csak mostani tanítványok szüleitől kaphatják és várhatják. Hiszen a volt növendékek egyesületeiben is elsősorban olyanok buzgólkodnak, kiknek még mint szülőknek van kapcsolatuk az anyaintézettel. Tehát a jelenlegi szülőket kell csatasorba állítani, az ő szellemi és anyagi erejüket kell felhasználni. Ez nemcsak méltányos, hanem nevelő szempontból is helyes. Mert ma az a helyzet, és ez teljesen elfajult állapotra vezet, hogy a szülő mindent az iskolától vár: ingyenes oktatást, tankönyvet, egyéb támogatást, maga pedig megcsökkent jövedelméből is mindenre tud és akar is áldozni, csak gyermeke nevelésére nem, mert ezt elvárja az államtól vagy egyházától. Utóbbi érdekel minket. Folyton hivatkoznak hozzá nem értő tájékozatlanok arra, hogy Amerikában még a középiskolai oktatás is ingyenes ; nem teszik azonban hozzá, hogy mindenki fizet azonban ottan iskolaadót anyagi helyzetének megfelelően. Egyházaink erre még nem gondoltak, ezért van minden iskolának nagy költségvetési ú. n. hiánya — mivel a plusz-oldalra nem könyvelik el építési munkájának fel nem mérhető eredményét. A mostani helyzetben a szülők által fizetett díjakból élnek nagyrészt az iskolák ; e díjak elengedését vagy csökkentését mindenki megkísérli elérni, az év végén azonban a fenntartási költségek fedezéséhez nem járul hozzá, mint egyháztag iskolaadó vagy más járulék lerovásával. A kérdés nem könnyű, de úgy érezzük, hogy most igazán nagyon időszerű, mert minden erőt össze kell fogni küszködő, államsegélyüktől nagyrészben megfosztott iskoláink fenntartásának biztosítására. Ki támogassa ebben az egyházat? Az az egyháztag, ki gyermeke nevelését százados hagyományokon épült felekezeti iskoláinkban élvezi. Ezeknek az egyháztagoknak megszervezése csak iskolánként lehetséges, itt azonban nemcsak az egyháztagokra, hanem minden növendék szülőjére kiterjesztendő a szövetkezés. A szülőkben levő szellemi és anyagi érték bizonnyal hasznos lesz az iskolákra : jóléti, szociális, s hasonló intézmények létesítéséhez fog vezetni. 3*
