Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 7-8. szám - Holstein Gyula: Középiskoláink gazdasági helyzetéhez
246 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE gazdasági helyzethez mérten egyszerűsítve, hanem itt-ott még egy dúsabb világ kalkulációja körében mozognak. Lesznek tehát összegek, melyek a helyi körülmények szerint, az iskola speciális helyzete tükrében elengedhetetleneknek bizonyulnak, viszont a normal életstandard szerint többletek. Az ilyen iskola akkor fog reális pénzügyi politikát folytatni, ha a nyomasztó gazdasági helyzet által parancsolt életnívóra száll le már azelőtt, mielőtt erre reá fog kényszerülni, mert bizonyos, hogy reákényszerül. Tehát lefarag és erős kézzel tartalékol, de egyúttal a többletnek ítélt összegéből felajánl valamit fölöttes egyházi hatóságának a bajbajutott testvérintézetek megmentésére. Egy nagyobb akciósugarú intézet ezzel magát meg nem rövidíti, mert sok forrása áll rendelkezésre, ha magát kárpótolni akarja. Nem is lehet e lépésnek olyan ellenzéke ma, amely felelősséget merne vállalni, hogy egy egyház-összeomlás esetén ráháruljon a részvétlenség és keresztyénhez nem illő önzés és rövidlátás vádja. Tény az, hogy középiskoláinknál baj van, de ennek nem maguk az okai, belesodorta őket a világválság. Bekövetkezhetik a veszedelmük elharapódzása is. Az egymásról való gondoskodásban van a leghatékonyabb gyógyszer, ne távolabb, a bizonytalanságban keressük hát azt. Gyönk. Holstein Gyula. Szívesen közöltük ezt a cikket teljes egészében, bár elgondolását több szempontból nemcsak kivihetetlennek, hanem aggályosnak is tartjuk, — mert teljes mértékben áterezzük gyönki kartársaink rettentő lelki állapotát. 92%-os államsegélyük 42%-ra olvadt, háborúelőtti 375,000 K készpénz- vagyonúk teljesen megsemmisült, összesen évi 1880 P segélyt kapnak (egyházi és városi segély címén). íme, egy tanári testület, amelyik teljesen önhibáján kívül a létminimumot sem kapja meg. Cikkíró a művelt ember legtompítottabb hangján panaszkodik és mégis kiérzik soraiból a teljes elhagyatóttság érzete ! Mikor Magyarországon még mindig évről-évre új középiskolák nyílnak meg, szabad volna már meglevő intézményt ilyen egyszerűen halálra ítélni? A cikkben foglalt segítő terv — véleményünk szerint — azért nem kivihető, mert szigorúan véve annyit jelentene : a hivatalos tényezők által veszni engedett iskolák tartassanak fenn a megmaradtak rovására. Mert kétségtelen — ez elkerülte cikkíró figyelmét —, hogy egyetlen iskolánknak sincsen önálló költségvetése, hanem fenntartótestülete anyagi helyzetéhez igazodik. Az állami iskoláknál jobb helyzetben egyik sem lehet, rosszabban több is van. Ha még itt-ott valami csekély összeget le lehetne nyírni a költségvetésből, azt a fenntartótestületek amúgy is kénytelenek volnának a maguk céljaira felhasználni. Mert a nagy akciósugarú helyek ennek megfelelő nagy kötelezettségeket is hordoznak! Meg vagyok róla győződve, hogy nyomorgó kartársaink megsegítésére a tanárságban a hajlandóság legnagyobb részt meg volna, de nyugodt lelkiismerettel nem mondhatunk le keservesen kiharcolt anyagi biztosítékokról : nincs jogunk hozzá ! Az iskola nem a tanároké — a társadalomé. Elképzelhetetlen eszme volna például, hogy a katonaság zsoldját — adják össze a törzstisztek, mert nekik van miből ! Vagy hogy a fővárosi közjegyzők pótolják ki a falusi közjegyzők jövedelmét! Egyébiránt a hajdúnánási reálgimnázium érdekében a tiszántúli egyházkerület 8 középiskolája az államsegély 4%-át felajánlotta. Több helyen a fenntartótestületek átvállalták ezt az újabb terhet, más helyeken azonban ez már lehetetlennek bizonyult. Tehát éppen ott sújtja a tanárságot az újabb fizetéselvonás, ahol a helyi eredetű
