Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 5. szám - Jausz Béla: Goethe
134 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE (gondoljunk arra, hogy Werther öngyilkos lesz s Faust is így akar véget vetni értelme meddő harcainak), vagy indítják arra, hogy szökve meneküljön az őt lenyűgöző viszonyok elől. Mennyi kín, mennyi szenvedés, még fizikai is, hisz e robusztus test sokszor betegeskedett ; mennyi harc és mennyi tusakodás ! Pedig így kellett, hogy legyen, mert e harcok, meghasonlások, lelki erőinek ez örök hullámzása nélkül nem is lehetett volna költő. A valóságnak, a Ding an sich-nek és az én-nek, mint alkotó egyednek, e két poláris erőnek az alkotó lélekben egymás ellen folyó harca adja az „élményt“, a költészet alapját, mert e harcos kiegyenlítődés következtében „alakul az énben új, benne gyökerező, természetétől feltételezett világ, egyéni kozmosz vagy világkép“. (Ermatinger : Das dichterische Kunstwerk. Leipzig, 1923. 9. o.) Lelki adottságánál fogva Goethe a legélénkebben reagál a külvilág differenciált behatásaira és e behatásokra saját énje, alkotó ereje a legélénkebb ellenhatásokkal válaszol. Költői alkotó tevékenységének, éppen ezek a kölcsönhatásokból származó lelki tusák az indítói, az örök nyugtalanság, amely keresi a kiegyenlítődést, a megbékélést, és a lélek ihletett erejével hozza egy nevezőre a valóságot és az ént költői termékekben. S bár más irányú munkálkodásai is legalább részben ennek a lelki adottságnak eredményei, — gondoljunk természettudományi kutatásaira, képzőművész hajlamaira és próbálkozásaira, — a léleknek külső és belső valóságok harmóniába hozataláért folytatott örökös tusája teszi őt minden idők egyik legnagyobb költőjévé. Az élet legvégső titkainak megértésére való törekvés adja a költőt. Ez örökös tusák eredményezik fejlődésének különböző fázisait, ezek szerint változik a költő egyénisége, lelke arculata hosszú élete folyásán oly gyakran, de az én és a külső valóság poláris erőinek állandó harca teszi egyszersmind egységessé is e nagy alkotó egész munkásságát és adja meg költészete lényeges alapvonásait. Munkáinak értéke úgy esztétikai szempontból, mint a gyakorolt hatást illetőleg természetesen különböző, de valamennyi műve egyformán e küzdő átélésnek eredménye. Egy rövid pillantás költői fejlődésének nevezetesebb fordulópontjaira, illetve korszakaira is bizonyítja azt, hogy az alkotó ösztönű én-nek és a külső valóságnak, legyen az igaz vagy csak elképzelt, kölcsönhatásából adódnak szellemének termékei. A rousseau-i elveknek Herder közvetítésével történt megismerése ébreszti fel Goethében a természet és az igazság iránt való érzéket, s ez a lényegi átalakulás nyomja rá ettől kezdve alkotásaira a maga bélyegét. Nyugtalanul kutató szelleme a XVI. század eszmeáramlataiban, embereiben találja meg azt, ami őt, mint korának gyermekét, s hozzá teendő : fiatalos hevű, lobogó vérű gyermekét érdekelte : a kutató emberi elme erőteljesebb megmozdulását, a szellemi elnyomás ellen folytatott bátor harcot, a tettre kész, erős akaratú férfiakat, és oly cselekedeteket, amelyekből egy elsatnyult kor erőt
