Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 9. szám - Hazai és külföldi irodalom
394 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE munkája után lehet megoldani". Ezt elismerjük, de azt is hozzátesszük, hogy egy ember is elvégezheti, ha életét annak szenteli. — A műnek 1 — 90. lapján olvassuk a történetet, a többi okmánytár. A bevezetésben a szerző alapot vet és az előzményeket adja elő, aztán az epochális eseményekre tekintettel helyesen hat korszakra iagolja a főiskola történetét. Könyvünk ezekből az első korszakot tárgyalja az iskola kezdetétől revideált, bővített s máig meglévő törvényeinek kiadásáig 1621-ig. Az első fejezet címe : ,,Az iskola külső történetének körvonalai“, a másodiké: ,,Az iskola belső történetének adatai“. Ezek az óvatos fogalmazások intik a kritikust, hogy a műben körvonalaknál és adatoknál többet ne keressen. Ám mégis többet találunk benne, mint amit szerényen mond a szerző. Az első rész lapidaris rövidséggel ugyan, de markánsan, néhol eredeti felfogással szól a személyekről és eseményekről. Különösen frappáns és éles világításba helyezi a sokképpen meg- és elítélt, sokaktól félreértett Perényi Péter alakját, akit a renaissance-keresztyénség hívének tekint s tetteit és jellemét így magyarázza meg. Takáts Sándor után helyesen állítja be a maga korába Dobó Ferencet is. A főiskola többi főúri és fejedelmi pártfogóit a már ismert formában és színekkel rajzolja, Lorántffy Mihállyal éppen egy pár sorban végez, holott eddigi adataink alapján már több érdemes dolgot tudunk róla. A Perényiekkel kapcsolatban a pataki iskola alapítási idejét Marton sem tisztázza. A vitatott két alapítási év (1531 és 1548) közül egyiket sem fogadja el s általánosságban csak azt állapítja meg, hogy már Perényi Péter életében működött evangéliumi szellemű iskola Patakon. Tehát továbbra is adhuc sub judice lis est. A második fejezet jóval több a címben jelzettnél s az egész könyvnek a legértékesebb része. Az iskola belső élete, szervezete, didaxisa, pedagógiája, disciplinája bontakozik ki előttünk e fejezet olvasásakor sokkal tüzetesebben és alaposabban, mintahogy azt Szombatidnál látjuk. Talán még jobban kidomboríthatta volna a szerző az iskola aptonomikus, communis societas jellegét és szervezetét, de így is érdekes és becses kultúrhistóriai adalékot nyújt a hazai református, sőt nemzeti oktatásügyhöz. Abban azonban nem értek vele egyet, hogy a pataki iskolának már a Melanchton-féle 1523-i rendtartás és a wittenbergi akadémia 1545-í törvényei alapján is lehettek az 1580-as éveket megelőzőleg törvényei. Itt bővebben nem fejtegethetem, de tanulmányaim alapján én arra a meggyőződésre jutottam, hogy a három magyarországi református főiskola (Debrecen, Patak, Pápa), az 1580-as években emelkedett magasabb rangú anyaintézetté s alkotta meg akadémiai törvényeit, miknek azután a felsőbb tanulók kötelezőieg aláírták nevüket. A mű harmadik fejezete a főiskola tanítómestereivel foglalkozik. Ezt elnagyolt, szinte elsietett résznek találom. Talán az a körülmény sürgette a szerzőt e fejezetnek sebtiben való összeállítására, hogy műve a főiskola jubileumára megjelenhessék. Minden képpen sajnáljuk, hogy tudását itt nem érvényesítette. Ha elfogadjuk is, amit mond, hogy t. í. ma még a tanárok nem illeszthetők be a főiskola összefüggő, szerves történetébe, de így külön is többet lehet és kell róluk írni a pusztán
