Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 7. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 293 kasza. N. L. és a XVI. századi irodalmunkról Dézsi Lajos értekezik. A Beöthy—Badics-féle Magy. Irodtört.-ben megjelent „A XVII. sz. vallásos irod.“ c. értekezést és N. Zrinyi-kiadását méltatja. Gálos Rezső szerint (N. L. és a XVIII. sz. irodalmunk) Zrínyitől Kisfaludy Sándorig és Csokonaig, ez az a kor, mely felé N. figyelme közel félszázadon át legtöbbször és legnagyobb érdeklődéssel fordul. Elsőnek vette észre, hogy e század nagy eszmefordúlatának rugói az okos fajszeretetben keresendők s eredménye az irodalmi lélek ébredése volt. Ez a sokáig sivárnak látszó század a barokk kultúrából a magyar nemzeti irodalmat teremtette meg. Méltatja N.-nek Ráday Pál-, Amadé László-, Faludy Ferenc- kiadásait s Mikesről írt tanulmánya mellett kisebb dolgozatait. N. sem a testőrírókkal, sem az „illuminatusok“ másik csoportjával, a németesekkel nem foglalkozott tudományosan. Nyilván nem rokonszenvesek neki a végeredményében idegen eszmeáramlatok, s nem állnak jól konzervatív, nyugodt egyéniségéhez a hevesebb reformok. Borbély István (N. L. és XIX. sz. irod.) N.-nek Tompáról, Lévairól, Gyulairól, Eötvösről, Mikszáthról és Bajzáról szóló dolgozata mellett főkép Arany-monografiáját emeli ki, mely Gyulai emlékbeszéde mellett az Arany-irodalom legjelesebb alkotása. Fejtegetéseit avval fejezi be, hogy N. tudós, kinek írásmüvészete magánviseli foglalkozásának felelős méltóságát. Sík Sándor (N. L. és XX. sz. irodalmunk) N.-nek legújabb irodalmunkról szóló apróbb nyilatkozatait közli, melyek általános természetűek. Ilyen a Hegedűs Loránttal folytatott Adv-polémia, amelyet a hagyomány-tisztelő, irodalmi, nemzeti és etikai érzésében sértett ember felháborodása indított meg. A magyar irodalom és költészet fejlődése c. tanulmányában igen értékes állásfoglalásai és megállapításai vannak, úgyszintén Makkay Ady könyvével kapcsolatban. Távol minden személyeskedéstől, hevességtől, magamegfeledkezéstől eszmékért küzd, érvekkel harcol s ellenfelének személyét még ott is kíméli, ahol a felháborodás pátosza szól belőle. Császár Elemér (N. L. a kritikus) főkép N.-nek Horváth János verstani munkájáról, Pintér Jenő két kötetes irodalomtörténeti kézikönyvéről írt bírálalával foglalkozik. Viszota Gyula (N. L. a Magyar Tudományos akadémiában) N. akadémiai tagságának történetét mondja el s Beöthy elismerő ajánló sorait közli. N. az Akadémiában igen nagy munkásságot fejtett ki, 41 alkalommal került bírálóbizottságba s 14 alkalommal maga írta a jelentést. Megemlékezik N. ünnepi beszédéről, Madách és Jókai tanúlmányáról. Szász Károly (N. L. akadémiai drámabírálatai) szerint 35 év alatt többször vett részt drámabírálatokban s öt ízben ő volt a bíráló bizottság előadója s mint ilyen alkalmat talált arra is, hogy Herczeg F., Molnár F., Lengyel M. és Móricz Zs. darabjairól véleményt nyilvánítson. Nemzeti irodalmunk történetének tökéletes ismeretén kívül világirodalmi alapos tájékozottság, bölcseleti alapvetés, az elemzésben és az összefoglalásban egyaránt kitűnő képesség, ízlés, a felfogásban és stílusban, erős erkölcsi érzék, nemes hazafias lendület, biztos szem és ítélet jellemzi úgy tiszteletreméltó egyéniségét, mint egész működését. Várdai Béla (N. L. a Szt. István akadémián) idézi N. célkitűzését: „a keresztény magyar
