Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 10. szám - Péter Zoltán: A fogalmazástanítás kérdéséhez
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 441 fontos pontja a táblán, ami figyelmeztet a fordulatokra!) Megtörténik, (Közben az idő is lejárt.) * * * Megjegyzem, e közlemény sürgőssége és a tárgy kikerekítése miatt ezen az órán egyáltalán nem „kérdeztem", csak visszatekintettünk. Máskülönben két részre tanácsos szakítani az ilyen nagyobb témákat. Azzal is szoktam segíteni a haladást, amire a heti két óra nagyon ráutal most mér minden filozófia-tanért, hogy önként vállalkozók átveszik a következő paragrafust, — ha tudnak, olvasgatnak még hozzá (Korniss : A lelki élet!), de mindenesetre a vita folyásában tevékenyebb részi tudnak venni, hiszen gondolkoztak előre rajta! Más tantárgyban is ajánlom ezt a módszert. E tétel kifejtésénél — szerencsétlenségre — a vállalkozó ifjú nem volt jelen, s így ezzel is nehezbbedett a helyzetünk. De amint látható, akarattal s egy pillanatig sem lanyhuló diskurzus-vezetéssel meglehetősen sikerül még nehezebb dolog is. (Nagykőrös) Dr. Toros László. A fogalmazástanítás kérdéséhez. A múlt század vége óta szakfolyóirataink egész sereg cikke mutatja, hogy a magyar tanárság hogyan akar számot adni magának a fogalmazástanítás munkájáról és hogyan keresi a megfelelő módszert jobb eredmény elérésére. Ha összefoglaló munkák a középiskolai fogalmazástanításról hiányoznak is,* de kisebb hozzászólások az állandó, hol erősbödő, hol gyengülő érdeklődés bizonyságai. Szakminisztériumunk is nagy figyelemmel kísérte a tanárság munkáját, s 1913-ban külön rendelettel próbálja a kérdést megoldani. (Olvasható az OKT. Közlöny 1913. okt. 9. számában.) S mindezeken végighúzódik az a csüggesztő megállapítás, hogy a fogalmazás tanítása sok fáradsággal, lélekölő munkával jár a tanárra nézve s mégsem hoz mégcsak kielégítő eredményt sem. A tanárnak lemondással kell megállapítania, hogy diákjainak nagyrésze nyolc éven keresztül körülbelül ugyanazokat a helyesírási, stilisztikai és szerkesztési hibákat követi el újra és újra a magyar dolgozatokban. Még a helyesírásban sem tesznek szert kellő biztosságra. Néhány született jó stiliszta és helyesírási tehetség nem bizonyít semmit a tömeg fogalmazási és helyesírási járatlanságával és gyámoltalanságával szemben. Ha aztán egyéniséget keresünk a diákfogalmazványokban, akkor még kisebbnek mutatkozik az eredménv. Betanult szólamok, üres verbalizmus, őszinteség hiánya, valami könyvszagú iskolai stílus, színtelen, lapos kifejezésmód ejt kétségbe az érettségi dolgozatokban, sőt az egyetemi hallgatók írásaiban is, — mint az illetékesek több ízben nyilvánították. Talán még jobban mutatják fogalmazástanításunk sikertelenségét a közélet írásbeli megnyilatkozásai. Hát van nekünk elfogadható hivatali nyelvünk ? Nem valami antik csodabogár a hivatalos iratok stílusa? Nem ezer a panasz újságaink magyartalan, pongyola, felületes fogalmazása ellen ? Hol van az a tudományos nyelv, mely vonzóvá * Csak legújabban jelent meg Mohr Győző: Fogalmazéstana. Budapest, 1930.
