Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 10. szám - Szele Miklós: Egy vallásóra a predestinációról
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 423 kodás (sőt ottan más nem is alkalmazható), mert ott csakugyan mindig a legközelebbi okot kell keresni, amely még érzékeink számára tünetkezik (megfigyelés és kísérlet!). A természettudomány csakugyan nem haladhat az érzékelhető tényeken túl. De ott, ahol a messzebb fekvő és a végső okokat kutatjuk (metafizika és vallás); ott a pozitivista gondolkodás már nem alkalmazható. A baj a legtöbb vallási kérdésnél és a predestináció kérdésénél is onnan származik, hogy ezt a gondolkodást a mai ember minden téren egyformán alkalmazza, holott az igazi filozófia már régen hátat fordított neki. A mai ember pozitivista. Az ifjú lélek pedig mindig pozitivista, mert természete az, hogy túlnyomólag az érzéki tények bűvkörében mozog, onnan kitörni és mélyebbre szállani nem igen tud. Az ifjú ember gondolkodása nagyon egyoldalú. (Ezt nem szabad tőlem rossz néven venniök, ez az igazság. Az élet fogja majd elmélyíteni a maguk lelkét és akkor sok mindent meg fognak érteni, amit most még nem értenek.) Egyik, magát keresztyénnek nevező napilapban igen sokszor olvastam ezt: „a véletlen mentette meg X. vagy Y. életét“. Véletlen = általunk ismeretlen ok. Ez az „ismeretlen ok" = a végső ok, Isten. De őt a pozitivista gondolkodás figyelmen kívül hagyja. Egy növendék: Én olvastam, hogy a biatorbágyi katasztrófánál egy német házaspár életét egy Budapesten vásárolt holland festmény mentette meg, amelynek kifizetése miatt nem maradt pénzük II. osztályra, ahol eredetileg utazni akartak, s a III. o. kocsiba ültek, mely sértetlenül maradt. Másik növendék: Én pedig azt olvastam a nyáron, hogy a leobeni vasúti szerencsétlenségnél egyes emberek megmenekülése egyedül ennek vagy annak a vasutasnak, mentőnek, orvosnak, stb. volt köszönhető. Tanár: Nagyon helyes. íme, ez az a pozitivista gondolkodás, mely mindig csak a közvetlen, a legközelebbi okot nézi, mely az orránál tovább nem lát. A pozitivista világképéből hiányzik a gondviselő Isten, minden szabadulásnak a causa primá-ja, akinek módjában lett volna úgy is csoportosítani a tényeket, hogy szabadulás nem követ kezett volna be. (A kő valami miatt egy perccel hamarabb vagy később esett volna le az erkélyről, a festményt valami miatt nem kapták volna meg, a vasutasok stb. lélekjelenléte valami miatt éppen hiányzott volna — hiszen hány eset van erre is.) Az orvos sokszor mondja, hogy ő már csak a beteg erős szervezetében bízik. Neki, mint természettudósnak, bizonyára joga van így beszélni, mert őneki a közelfekvő, ú, n. természetes okokat kell néznie és azokkal számolnia. De a laikus is így beszél; pedig az ,,erös szervezet" mellett még ezer más ok szerepelhet a beteg meggyógyulásánál vagy halálánál, és ezek föllépése, csoportosítása egyedül Istentől függ. Még egy példa. Kosztolányi Dezső az „Űj Idök"-ben így írt Hegedűs Gyula halálakor: „Azoknak a sejteknek halmaza, melyek őt fölépítették, összerakták, a kedvesség, a nemes férfiasság stb. világa összeomlott, részeire bomlott.
