Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 10. szám - Dr. Vekerdi Béla: A filozófia a középiskolában
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 413 két tipikus példával, két kérdés taglalásával akarom a mondottakat illusztrálni. Ez a két kérdés azonban éppen a világnézet kialakulása szempontjából elsőrendű fontossággal bír, és míg egyrészt rávilágít arra, hogy miként állítható be egyes esetekben a lélektan tanítása a világnézet kialakításának szolgálatába: másrészt éppen abba a kérdésbe is bepillantást enged, hogy mért nem lehetnek ezek az alkalmak a világnézeti nevelés céljaira kellőképpen kihasználva. Az egyik e példák közül az ístenfogalom kérdése. Napjainkban újra egyre divatosabbá kezd válni az az eljárás, hogy Isten létezését s a hitélet egyéb alapvető tényeit természettudományi érvekkel akarják bizonyítani. S az életbe kilépő ifjút itt éri egyike a legsúlyosabb megtántorításoknak, ha szemközt találja magát a harcos atheizmussal, mely ugyanúgy természettudományi érvekkel ostromolja az istenfogalmat, mint ahogy ő előtte esetleg természettudományi érvekkel támogatták. S a kiegyensúlyozatlan ifjúi lélek, mely hozzá volt szokva ahhoz, hogy az Isten létezését természettudományosán bizonyítgatták: semmi rendkívülit nem lát abban sem, ha természettudományi érvekkel cáfolják. És ha e magasztos fogalom érzelmi úton nem is eresztett elég mély győkérszálakat az ifjú leikébe: csupán az érvek ügyes csoportosításán fog múlni, hogy a helytelen alapon felépült istenhít megdőljön lelkében, s magát, ha nem is bevallottan, de mégis az atheizmus karjai közé dobja. Mily szép feladat várna itt a lélektan tanárára, ha tárgyalván a vallásos érzelmeket, amelyek gerince éppen az istenfogalom: rövid visszapillantást vetne a tanulók eddig szerzett természettudományi ismereteire, rámutatva, hogy ezek között, s egyáltalán a természettudományi igazságok között sehol sincs olyan, mely az Isten létezésével ellenkeznék. Sőt tovább menve, rámutatna arra, hogy a természettudományi igazságok végeredményben mind tapasztalati eredetűek, amelyeket újabb tapasztalat megdönthet. Mert amit valamely korban természettudományi igazságnak tartanak, sohasem magának a természetnek igazi belső mivolta, hanem csak — az illető kor tudásának megfelelő módon — az embernek a természetről megalkotott felfogása, mely az idők haladtával folyton változik és fejlődik. A természettudományi ismeretek éppen ezért nem szolgálhatnak alapul egy örök állandóságú fogalom levezetéséhez, létezésének bebizonyításához. De ugyanezen oknál fogva nem szolgálhatnak alapul az atheista támadásokhoz sem. És ha a tanuló elméjében megrögzítettük azt a megismerést, hogy az istenfogalomhoz természettudományi érvekkel nem lehet felérni, bizonyítólag sem, de cáfolólag sem : akkor az atheizmus lába alól kihúztuk a talajt, amelyen állva, rendesen ügyes módon csoportosított látszatérvekkel, az istenhit megingatása által oly nagy károkat tehet az életbe kilépő ifjú lelkében. A másik példa, amelyet felhozni óhajtok: az akaratszabadság kérdése. „Ma a gondolkodók legtöbbje az akarat szabadságának kérdésében az ú. n. etikai determinizmus híve, amelyet nálunk Pauer Imre is követett...." írja Szlávik dr. a Prot. Tanügyi Szemle ez évi 7. számában. Pauer pedig ezt mondja „Az etikai determinizmus elmélete“ c. mun-
