Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 10. szám - Vitéz dr. Bessenyei Lajos: Anyagi gondok
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 408 húron csak egy parányi továbbcsavarás is elpattanást okoz, már pedig a tanárság zöme ma is ilyen egészen megfeszített, a végsőkig igénybe vett húr. Itt tehát a heti puszta négy óratöbblet is veszedelmes. De minden órának, amit az iskolában tartok, megvan a maga bébillérje odahaza. A mai módszeres eljárás nagyon gondos előkészületet kíván a tanártól, amelynek elvégzése az otthon falai közt, sokszor a késő éjjeli órákban történik meg. S beszéljek a nyelvész-tanárokról, akiknél még egy csomó újabb dolgozat kijavításának a réme is feltűnik ez óraszaporulattal kapcsolatban ? Nálunk az egyik magyar-német szakos tanár már most is, heti 18 óránál, 5 pakli dolgozatot javít, ahol 1—1 pakliban 60 füzet van és így kéthetes dolgozattal kereken 600 füzetet javít havonként. Vájjon mi lesz, ha heti 22—24 óránál esetleg 8 pakli dolgozatot kap, ami a németnél könnyen lehetséges, és ezentúl 960 füzettel kellene neki havonként élet-halálharcot vívnia ? Mert ez már küzdelem lesz, az egészség kétségbeesett birkózása a biztos győzelem tudatától előre kajánul mosolygó különféle lelki kórságok sátánjával. Nem, ilyen tanárok nem adnak nekünk kultúrfölényt, de még csak tűrhető, elfogadható kultúrát sem; így közművelődésünk színvonala rohamosan le fog hanyatlani, az igaz, hogy viszont a pénzügyi bürókban kieszelt financiális uniformizálás csorbítatlan érvényesülést fog nyerni. El kellett ezeket mondani, mert a levegő tele van vészhírekkel: újabb fizetésleszállítás lesz, behozzák a heti huszonkét órát, felemelik a szolgálati időt negyvenre és így tovább. Egyszer megcáfolják az egyiket, majd a másikat, de nem sok idő múlva újraéled ez is, az is. S ma olyan időket élünk, amikor a „credo, quia absurdum“ teljes virágzásban van, úgyhogy hinnünk kell a legképtelenebbeknek látszó dolgokat is. Igaz, hogy azzal, ha itt magunk között, „intra muros“, elkeseregjük ezeket, nem használunk az ügynek talán semmit sem, vagy igen keveset. Azonban én mégis szántszándékkal tettem szóvá itt ezeket. A védekezés, az elhárítás ugyanis e tervezett sérelmekkel szemben csak úgy biztathat sikerrel, ha a tanárság egyeteme, minden egyes tagja a maga szűkebb vagy tágasabb cselekvési körében akcióba kezd és segítőtársakat iparkodik szerezni a mi ügyünknek „extra muros“ is. Azzal a meglehetősen nagy közönnyel, sőt aversióval szemben, amivel a társadalom zöme a tanárság iránt viselkedik, eredményesen megküzdeni nem lehet elszigetelt szerveknek, vagy tényezőknek, akármekkora erőt próbálnak is belevinni a meggyőzés harcába. Ellenben sok kicsi sokra gyűl és mintegy sejtrendszer formájában beleszővődni a társadalom gondolatvilágába, azt fogja jelenteni, hogy egyszer csak feltámad az illetékes hatóságok lelkiismeretének a szava és bekövetkezik a jobb belátás korszaka. Ne a sutból elégedetlenkedjünk kifelé, hanem mozgassunk meg egyen-egyen szülőket, barátokat, képviselőket, mindenkit, akit lehet, hogy legyenek igazainknak ne csak meghallgatói,
