Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 8. szám - Megjegyzések
350 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE változás; a munka mennyiségét a minőség, a robotolást az irányítás váltja fel. A tanár pályáján nincs emelkedés — mert az elenyészően csekély lehetőségek a tömeg szempontjából valóban nem is jöhetnek számításba. Mi egészen megkülönböztetett sorsot hordozunk. A miniszteri rendelet nem azért fáj nekünk, mert címkórságban szenvedünk — hanem egyszerűen azért, mert vesszővel vágja az arcunkba: ti felekezeti tanárok minden más hivatalnoktestületnél kevésbé érdemlitek az elismerést. Hiszen a mai gondolkodás mellett a cím — akárki állítja is az ellenkezőjét — bizonyos értékelést akar jelenteni. A D. P. L. cikkírója igaz református módra ellensége ennek az értékjelzésnek. Teljességgel igaza van. És várja, hogy ez csak kezdet. Ebben még nagyobb igaza van. Mi is várjuk. És egyetlen szó nélkül megnyugodnánk, ha hinni tudnánk ebben a ..folytatás“-ban. De a helyzet egy kicsit reménytelen. A doktori címet először minden orvos megkapta azért, mert letette a szigorlatait. Ma már minden jogász is megkapja, nem valami különleges érdemes tevékenységért vagy tudásért, hanem azért, mert jól-rosszul átkínlődott a neki kenyeret jelentő, tehát nélkülözhetetlen vizsgákon. Ilyen körülmények között a dr. cím nem orvos és orvos, jogász és jogász közt tesz különbséget — hanem elválasztja az orvost és a jogászt a bölcsésztől — mint akinek a képzettsége alacsonyabb! A bölcsésznek még mindig nyomtatott értekezésben kell éles bírálat elé állania azért a címért, ami a jogászt „megilleti“. És ugyanígy voltunk a fizetésekkel is. A nagy pénzügyi összeomlásból egyre kavarognak a vádak: a tisztviselők fizetését le kell szállítani, mert túlságos magasságra csigázták fel a különböző pártok. Nos : a felemelésben részesült szinte kivétel nélkül minden foglalkozási ág — mi onnan is kiestünk. Mi csak akkor közelednénk az igazságos elbíráláshoz, ha ma, mikor mindenkinek leszállítják a fizetését, mert felemelték —• a mienket meg felemelnék, mert még akkor sem émők el a többi egyetemet végzett foglalkozási ág életstandardját! De ugyan ki merne ma ilyet meg is pendíteni ? És lehet-e beszélni ilyesmiről olyan társadalomban, amelyik természetesnek találja a legkülönbözőbb tereken szerzett érdemeknek címekkel s egyebekkel jutalmazását, ellenben megbotránkozva veszi ki ebből a tanári testületet. A protestáns tanárságban van annyi büszke öntudat, hogy kicsinységeken és kicsinyességeken meg nem ütődik. Feltétlen bizonyos vagyok, hogy a tanárnak sohsem személyes sérelme az ilyesmi — hanem az állást, amihez tekintély, a munkát, amihez remények tapadnak, azt félti az újabb megalázásoktól. A D. P. L. helyesen mutat rá arra is, hogy ha államfői kinevezéssel jár a cím, akkor a püspökök címét sem szabhatja meg nagyméltóságúnak idegen közjogi személyiség. És a valóságban mégis megszabja — és elismerést nyer a rendelkezése! Tehát minden következmény, amely javunkra szólhatna, egyenlőséget teremtene, levonatlanul marad: mi csak a fullánkot érezzük a rendeletből. Nem sebez: sokkal többet tesz annál: olyan, mint a szúnyogcsípés. Kellemetlenkedik. Mikor
