Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 8. szám - Révész Imre: Az átértékelt történetírás
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 319 dagság és a termékenység egyre magasabb fokaira. Ha egy emberöltővel ezelőtt a magyar történettudomány a köztudatra hallgatva megszüntette volna a részletkutatások csöndes és — avatatlan szem előtt — sokszor nevetségesen aprólékos munkáját, akkor ma még a laikus magyar ember nemzeti történettudata is rendkívül sok értékes vonással volna szegényebb. És viszont: ha a mai magyar történettudomány, megriadva a szellemtörténeti szemponttal és módszerrel szemben föltámadt ellenérzésektől és zajgásoktól, a régebbi nyomokra térne vissza, ezzel valóságos öncsonkítást hajtana végre, erőszakkal falazna be már feltárult ablakokat nagyszerű, új és éppen nemzeti szempontból végtelenül fejlesztő és termékenyítő távlatok felé és a magyar iskolát is megfosztaná új, megtisztító elmélyedéseknek, a nemzeti öntudat új oldalról való erős kiépítésének lehetőségeitől. A nemzetnek föltétien, királyi joga van állandó ítélet alatt tartani a maga történettudományát és történetpedagógiáját. De viszont a történettudománynak és történetpedagógiának is, ha egyszer a nemzeti souverainitást önmaga fölött elismeri, föltétien joga van a maga autonom belső élettörvényeire hivatkozni és ha kell, ezek védelmében föllebbbezni a rosszul értesült nemzettől a jobban értesülendőhöz. Mindezekben szándékosan nem terjeszkedtem ki a protestáns szellemű magyar történetíró munka és történelmi nevelés külön szempontjaira és érdekeire. Nagyon jól tudom ugyan, hogy a szellemtörténeti iskolával és annak (helytelenül így nevezett) „átértékelő" programmjával szemben tapasztalható bizalmatlanság protestáns körökben ma különösen megvan és néha különösen éles formában jut kifejezésre. De meggyőződésem az is, hogy ebben a protestáns színekkel aláfestett különleges bizalmatlanságban háromnegyedrészt félreértések és a mai egyházpolitikai helyzetből könnyen érthető idegesség a szülőokok — és csak egynegyedrészben vagyok hajlandó mélyebb, komolyabb, tárgyiasab’b okokat is elismerni. Ezek az utóbbiak pedig belátható időn belül nem igen lesznek kiküszöbölhetők — egyszerűen azért, mert kiirthatalan neveltetési és világnézeti különbségekben gyökereznek. Ki tehet arról és ki változtathatja meg máról-holnapra azt a helyzetet, hogy a mai magyar történettudomány él-emberei egészen más neveltetési és világnézeti háttérből érkeztek meg túlnyomó többségükben, mint az egy-két emberöltővel ezelőttiek ? Vájjon lehet ezen másképpen segíteni, mint egyedül csak úgy, hogy valamikor megint a magunk szellemének szülötteiből is fognak még előállaní amazokkal teljesen és minden tekintetben egyenrangú munkaerők ? A magyar protestantizmus ma nem halad a magyar tudományosság legélén, pedig iskoláiban ma is a lehető legértékesebb munka folyik. Odakerül-e még valaha megint a légéire tudományos tekintetben is, ez talán döntőleg attól függ, mit hoz iskoláink számára a legközelebbi jövő s fog-é még valaha egy olyan helyzet kialakulni, amelyben megújuló figyelmet és áldozatokat szentelhetünk a félszázad óta végzetesen elhanyagolt magyar protestáns tanár- és tudósképzésnek. De ha a magyar protestantizmus nem kerül is többet vissza a magyar tudomá-
