Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 7. szám - Stibrányi Gyula: Néhány megjegyzés a tantervreformokhoz
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 263 látták. A testületek kiforrott tagjai azonban a hibákat nem tették szóvá, nehogy a tekintélyrombolás vádjába essenek. Ma már azonban ismét ők kerülnek az ék élére és hivatalos helyről hangzik el a tananyag redukálásával kapcsolatban a régi jelszó: Keveset, de jól! Tempó! A középiskolai reformnak a főiskolatipusa: a reálgimnázium. Nagy előnye a második modern nyelv behozatala és a földrajzi, meg természettudományi ismeretek tanításának kiszélesítése. Nagy hibája azonban, hogy éppen a sokat hangoztatott neonacionalizmus korában megfeledkezik a nemzeti nyelv és nemzeti történet uralkodó helyzetéről. Hiszen az üj tanterv a régivel szemben leszállítja a magyar nyelvi és irodalmi órákat heti két, a nemzeti történet óráit pedig heti három órával. Az az újabb rendelkezés, amelyik a latint a III. osztályba viszi fel, a magyar nyelvi órák számát a régire emeli fel, de a felszabaduló órákból nem a hazai történet jutott órához, hanem a görög-római történet. Elkövették tehát a tantervkészítők a legnagyobb hibát, amit csak egy nemzeti tanterv készítői elkövethetnek: nem találták meg a nemzeti tanterv gerincét, a nemzeti nyelvet és nemzeti történetet. A két nemzeti tantárgyat nem juttatták kellő óraszámhoz. Mellettük, sőt felettük egyéb elméleti ismeretek olyan tömegét halmozták a tantervbe, amely a tanuló teherbírását meghaladja. Ennek pedig nagyon súlyos következményei vannak. A mostani nemzedék háborús nemzedék : rosszul táplált, vérszegény, ideges. A szervezetileg gyenge és szellemileg fejletlen gyermek hirtelen zökkenéssel az elemi iskola játékóráiról egyszerre bekerül a középiskola hűvös légkörébe. Fogalomköre és ezt kifejező szókincse fejletlen, figyelni és dolgozni még nem tud. A rázúduló adattömeg súlya alatt sok gyermek összeroppan : ismeretköre és vele kapcsolatos szókészlete összezavarodik. A gyermek tisztán látni, megfigyelni, megkülönböztetni nem tud és így értelmesen gondolkodni, beszélni, fogalmazni sem tud. Hiszen nincsenek tiszta fogalmai, amelyek megszerzéséhez idő szükséges. Egyes „rekorderek“ győzik az iramot: ezek a jelesek és jók. Sokan azonban feladják a versenyt: ezek az elégségesek és elégtelenek. Az utóbbiak száma pedig sajnálatosan növekedik. Ezen az állapoton nem bürokráciával, az öt osztályzati jegy behozatalával lehet segíteni, hanem csak a tanterv alapos revíziójával. A tantervet ehhez a nemzedékhez kell alkalmazni. A régi tantervből át kell venni mindazt, ami jó; ne akarjunk mindenképpen újat csinálni tananyagtologatással. Hozzuk bele az új ismeretet, amelynek tudását a gyakorlati élet megköveteli. Nem elméleti bürokratákra van a magyar intelligenciának szüksége, hanem értelmes praktikus emberekre, akik alkalmaztatásuk körében akár mint önálló egyéniségek is a nemzeti élet szolgálatában állanak. A tanterv két túlzásba esik bele. A magyar nyelvi része túlzottan maradi. Az Utasítások ezt mondják: „Az új tanterv az alsó négy osztályra nézve visszaállította azt a tárgyi fokozatosságot, mely tantervűnkben 1879-től fogva benne volt s amelyet az 1900-i tanterv
