Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 4. szám - Egyházi és iskolai hírek
168 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE Protestáns diákok kiléptek a Nemzeti Diákszövetségből. Az egybehívott országos protestáns diák-kongresszus egyhangúlag határozta el, hogy a Magyar Protestáns Diákszövetség kilép a Nemzeti Szövetség tagjainak sorából, mert ez, a mai szervezetével nem nyújt módot arra, hogy az egész magyar ifjúság egyenlő jogokkal és kötelességekkel vehessen részt a munkában. A pápai ős kollégium egyik büszkesége a Képzőtársulat, amelynek tagjai közt Petőfin, Jókain kívül annyi később nagynevű ember volt, március 15-i ünnepélyét az idén a városi színházban tartotta és azt a rádió is közvetítette több száz meg ezer volt pápai diák nagy örömére. A mezőtúri ref, gimnázium szegedi Kis István cserkészcsapata tagavatással egybekötött műsoros ünnepélyt rendezett, amelyen két vidám cserkész-jelenetet is adtak elő a csapat tagjai. 19.200 ebédet juttatott a Soli Deo Gloria diák-szociális osztálya a szegény diákoknak. 300 diákot részesítettek ebéd- és pénzsegélyben. 1509 pengőt osztottak ki gyorssegélykép megszorult diákok közt. 100 kapott ruhasegélyt. 1000—1050 református család állandóan fizeti havonkénti ebéd megajánlását (4 P). Így vált lehetségessé önkénytes adományokból a rendszeres diáksegítő akció megszervezése. Szabolcska Mihály emléke. A szarvasi Öregdiákok Országos Szövetsége elhatározta, hogy „Szabolcska Mihály Országos Emlékbizottság“-ot alakít. Elnöke az elhűnyt iskolatársa, dr. Raffay Sándor ev. püspök lesz. Az emlékműre szánt adományok Szarvasra küldendők. A Soli Deo Gloria ötvenedik kollégiumának felavatása. A Szilágyi Dezső téri ref. templomban avatták fel a 11. kér. Mátyás király reálgimnázium nagyobb diákcsoportját a Soli Deo Gloria Szövetség Hagpál Benő kollégiumának tagjaivá. Az esemény jubiláns színezetet attól nyert, hogy az avatás a Ref. Diákszövetség ötvenedik kollégiumának megalakulását jelentette. Kovács I. István egyházkerületi főjegyző, a Szövetség védnöke mondotta az ünnepi beszédet. Az ifjú tagok egy-egy bibliai idézettel tettek hitvallást, az elnök pedig kézszorítással fogadta be a diákokat, akik jelvényül piros égőszívet viselnek. Evangélikus ifjúsági konferencia Kiskőrösön. A kiskőrösi evangélikus ifjúság Petőfi-zarándoklatot és kétnapos konferenciát rendezett. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Országos Központja részéről dr. Scholtz Oszkár elnök és Töltéssy Zoltán titkár jelentek meg, azonkívül sok lelkész, tanár. A közel ezer főnyi hallgatóság előtt dr. Kirschler Zoltán beszélt a „Diadalmas ifjúságiról. Helyreigazítás. A debreceni ref. gimnázium tanári kara nevében egy körlevél látott napvilágot folyó évi március hó 30. kelettel, amelyben többek között az az állítás foglaltatik, hogy a központi igazgatóság február hó 12-i gyűléséről szóló tudósítást a jegyző néhány nap múlva elküldte közlés végett a Prof. Tanügyi Szemle szerkesztőségéhez, a tudósítás azonban a Szemle februári számában még nem elent meg s ezért maradt tájékozatlan a tanári közvélemény a központi igazgatóság határozatáról a Szemle márciusi számának megjelenéséig.