Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 4. szám - Mohr Győző: Tájköltészet az irodalomtörténeti tanítás keretében
134 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE óceánon sincs, úgy alig van végeredményben idegen hatástól mentes irodalom. A szelet nem lehet a földrajzi határon megállítani — a szellemet sem ... * * Ez a két kiváló tanférfiú már a helyszínen is fenntartás nélkül helyeselte módszeremet. Sajó Sándor egy tanügyi értekezleten is kitért rá — de azóta sem hallottam erről a kérdésről nálunk többet. Az érdeklődés elhamvadt sicuti plerumque fit...! Jómagam tovább bogozgatom tökéletesedő módszerrel ezt a kérdést. A legutóbbi tanügyi kiállításon hatalmas plakátok harsogták a tanügyek berkeibe más módszeres kérdésem mellett ezt is, egynéhány lelkes didaskaloson kívül ott sem horgonyozódott a didakszis köztudatába. * * * Hogy miért térek éppen most a tájköltészet módszeres taglalásának pedagógiai és didaktikai — bátran mondhatjuk nemzetépítő — jelentőségére ? Hát persze megint külföldről lesz szó. * * •* Németországi könyvkereskedőm nemrég megküldte nekem Studienrat Friedrich Schön két kötetes művét: Geschichte der deutshhen Mundart — Dichtung. I. Teil: Vom Ende des XVI. — Jahrhunderts bis zu den niederdeutschen Klassikern. II. Teil: Die nieder — mittel — und oberdeutsche (nord — mittel — und süddeutsche) Mundartdichtung von der Zeit der niederdeutschen Klassiker bis zur Gegenwart. A III. kötet a külföldi német tájszólásos irodalomtörténetet fogja tárgyalni. Megjelenése az év nyarán várható. A kitűnő tudós hihetetlen nagy munkát végzett. Több mint hatszáz német tájszólásos költőt ismertet autoposia útján. „Nun möge der Entwickelungsgang in den verschiedenen Epochen in Querschnitten durch die verschiedenen Mundartgebiete ziehen“ ! (I. 13.) Itt a módszerére helyezem a súlyt. Querschnitte = keresztmetszetben ismertet. Látjuk az eszmét és keretjét keresztmetszetben boncolási preparátumként, tanításra alkalmasan nemzeti, sőt faji épülésül. Mert Friedrich Schön tájanként taglalja a költészetet, hogy végül egyetemes összefoglalást végezzen. Hatalmas syntézis ez a mű! A Luther bibliafordítása utáni idővel kezdi, 1534-gyel. Sorban rátér a főbb tájszólásokra, így az alnémet, sváb. bajor, elszászi, frank, thüringiai, szász és a sziléziaira. Megállapítja a tájköltészet fejlődési fázisait, klasszikusait: Johann Peter Hebei, az újabb tájköltészet megalapítóját, nagyra értékeli a sziléziai Helsteit, a frank Grübelt, de mindenekfölött az alnémet Klaus Grothot, a lírikust és Fritz Reutert, az epikust. A tájszólásos színmű a sziléziai Gerhart Hauptmannban fejlődik legmagasabbra — ugyan nála a tájszólás már a szociális dráma realismusa. Kitűnő színműíró az alnémet Fritz Stavenhagen.
