Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 3. szám - Megjegyzések
116 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE marad még mindig egy nehéz probléma megoldása: — a megszorított létszámú foglalkozási ágakból kiszorultak kenyérrel ellátása, s akkor erre sem található semmiféle kielégítő megoldás. Legfeljebb a numerus clausus logikája alapján kínálkozik egyetlenegy megoldás: az t. i., hogy az ország lakosainak száma mindenkor az ország kenyéradó képessége szerint határozandó meg; a számfelettiek pedig kiküszöbölendők, illetve a születések száma a megszabott létszámhoz képest korlátozandó. De ki meri ezt a megoldási módozatot ajánlani s végrehajtására vállalkozni? Akinek van erkölcsi érzéke, aki még álmokat mer szőni a magyarság szebb jövőjéről, az bizonyára nem. Borsos Károly. 2. Külföldi tapasztalatok. A béke boldog éveiben a szűk tanári fizetésből telegetett arra is, hogy a tanár felszedelőzködhetett s elmehetett világot látni. Külföldi múzeumokban sokszor lehetett látni, baedekerrel a kézben, egy-egy szorgalmas magyar tanárt. A háború s az azóta bekövetkezett szomorú világ nem adták meg a tanárnak azt a lehetőséget, hogy külföldön szerezzen tapasztalatokat, benyomásokat, amiket felhasználjon a tanításnál. Kultuszminiszterünk azonban tudja, hogy ezeknek a külföldi utaknak mily óriási jelentősége van befelé, az egyén lelkére s kifelé, a tanítványokkal szemben. Évről-évre juttat (s dicsérettel kell megemlíteni: sok prot. tanárnak is juttat) még nyári utazásokra is segélyt. Hogy ennek milyen jelentősége van, nem szükséges e folyóiratban fejtegetni. De egypár tapasztalt dologról mégis be kell számolnunk. Hátha hasznát veszik azok, akikhez szólanak ezek. Két évtizeddel ezelőtt Oderbergen át Berlinbe utaztam. A kupéba beszállt egy román hivatalnok, aki néhány szót tudott magyarul. Beszélgetésbe elegyedtünk s az illető dicsekedve mondta : Erdély már a mienk! Ez volt 1911-ben. Most Berlinben olyan szállásom volt, amelyben egy cseh magánhivatalnok lakott előttem, aki most Pozsony mellett (ő Bratiszlavát mondott) egy kis községben volt. Mondta a község cseh nevét, de nem tudta megmondani, hogy hívták azt azelőtt magyarul. Nem is érdekli őt, mondja. így én máig sem tudom, milyen községben hivalalnokoskodik. De fáj az, hogy ellenségeink ilyen tudatosan törtek évek óta vesztünkre, s az ezeréves magyar múltat milyen hamar igyekeznek elfelejteni és elfeledtetni. Ezzel a törekvéssel szemben nekünk kifelé nagyon sok a teendőnk. Erezze magát minden külföldön járó magyar ember ez ügy katonájának! Igyekezzék felvilágosítani a tévedésben levőket. Találkoztam egy volt diákommal, aki most segédlelkész cseh területen s elmondta, hogy sorra le kellett raknia a vizsgákat s pl.: magyarból olyan kérdéseket kapott, amelyek a nemzetiségeket elnyomó magyar törvények ismeretét tudakolták. Lipcsében az egyetemi könyvtárban járva a szakkatalógust ismertették előttem. Megnéztem ugyanis egy csomó könyvtárat s mindenütt érdeklődtem a magyar nyelvű könyvek iránt. Örömmel láttam, hogy pl. a müncheni Staatsbibliothékban elég szép számmal van magyar könyv, de viszont feltűnő dolgot is láttam pl. a lipcsei egyetemi könyvtárban, ahol a magyar irodalom a szláv irodalmak csoportjába
