Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 3. szám - Dr. Horváth Károly: A honismeret megalapozása a költészetben
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 91 Mindez a hazai föld szeretetének következménye. A költők Heimatkunst, a geográfusok Heimatkunde néven emlegetik a németeknél a múlt század végén. így az öntudatlan, csak a szívekben, a lelkek mélyén lappangó érzésből valóság lett, testet öltött az eszme. A Heimatkunst elnevezés Bartels Adolftól származik. „Korlátoltság, reakció, elparasztosodás, közönséges népies irodalom, dilettáns helyiérdekű irodalom", mondják a mozgalomra. Elméletileg először Sohnrey Henrik „Das Land“ c. lapjában foglalkozott vele. Ennek hatása alatt írta Micike „Das deutsche Dorf“ c. művét és vele elindult a Heimatkunde diadalmas útjára. Olyan költői munkát, amelynek tárgya a hazai földből fakad, régente is írtak. Rousseau óta azonban, aki szerint a természetnek és a természetesnek a követése az igazi élet, növekedni kezd ezeknek a munkáknak a száma. A múlt század közepén pedig egyre hódít a való, a haza és a szülőföld iránti érzék. A szülőföld költészetének csirái messze vezetnek. A 19. század hatalmas népies irodalmat teremtett külföldön is. És ez a népies irodalom szülte a Heimatkunst-ot. Eleinte csak a milieu-re fektetnek súlyt, ehhez járul később a földszeretet. Kerülték a romantika légvárait, ködfátyolképeit, a fantázia korlátlan csapongását. Egyre jobban érezték hozzátartozandóságukat ahhoz a földhöz, amely szülte és nevelte őket. Maga e századvégi korszellem ráterelte a közfigyelmet a nagy városoktól távol fekvő vidékekre, a természet ölén élő emberekre is. Ha pl. a németeket vizsgáljuk, azt találjuk, hogy valami ellenállhatatlan vágyódás fogta el őket. Tengerpart, Alpok, hegyek, síkságok után vágyakoztak. Berlin és a nagyvárosok füsttel borított ege alól oda kívánkozott mindenki, hol tisztán ragyog az ég s mosolyog a napsugár. A nagyvárosok szalonjainak, kávéházainak, utcáinak, gyárainak alakjai helyett azokkal akartak megismerkedni, akik ettől a légkörtől távol, az Isten szabad ege alatt, a természet ölén éltek, Etikett, sablon, szabály helyett jólesett az egyszerűség, természetesség; a városok parkjainak és üvegházainak pálmái-, agavei- és orchideáinál szebbnek, kedvesebbnek tűnt fel a vadvirág; a falu embereinek nehéz, küzdelmes munkája, parasztjainak észjárása és beszéde, törhetetlen ragaszkodása ahhoz a földhöz, melyet két keze munkál és arcának verejtéke öntöz. A százféle vágy és kívánság hangjából legélesebben egy szó hangzott: szülőföld. (Freytag, Keller, Rosegger írásai.) Ez a szellem volt a szülőföld költészetének szülőanyja. „Mint az apostolok, akik a Szentlélek sugallata után egyszerre ezerféle nyelven kezdtek beszélni, úgy kezdtek az ifjú német költők is a hazai földnek százféle dialektusában énekelni." A németek megtehették, mert már megvolt az egységes Németország. Egyesek megijedtek ettől az irányzattól, mert az egységes német szellemet féltették tőle. És csoda, az megmaradt és emelkedett a hazafias érzés. Pedig minden talpalatnyi föld megtalálta költőjét, aki dalt zengett a szülőföldjéről a szülőföldjének. A Heimatkunst a régi népies ,, irodalomtól abban különbözik — írja Bartels —, hogy nem ereszkedik le, a falusi regényektől pedig ab-
