Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 4. szám - S. Szabó József: A református egyházat foglalkoztató fontosabb iskolai kérdések
130 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE vette tudomásul, hogy a tanárképző a pedagógia és filozófia, sőt még az angol nyelv tanításáról is gondoskodott. De ugyanakkor, mikor a tanügyi bizottság ezt az örömét nyilvánította, a tanárképzőinternátust a debreceni kollégium ú. n. szanáló bizottsága már csak egyetlenegy (magyar nyelv- és irodalomi) szakelőadó tanárra redukálta. Ez évi február hó elején a többi szakvezető tanári alkalmazásokat megszüntette, okul adván az egyházkerület és a kóllégium rendkívül súlyos anyagi helyzetét. Ezzel a református tanárképzés ügye, — Isten tudja meddig? — jóformán ismét holtpontra jutott. Az államtól, mely a debreceni egyetem mellett szintén állított fel külön tanárképzőintézetet, e tekintetben sem lehet segítséget várni. Itt is csak múltúnk fényes tettekben nyilatkozó csudaforrása, a protestáns áldozatkészség segíthetne. De vájjon nem végképpen kiapadt-e ez már? A református tanárképzésnek egyik formája a vallástanári vizsgálat és képesítés, mely 20 éves múltra tekint vissza s ez idő alatt több lelkészi képesítésű egyénnek adott vallástanári diplomát. Az elméleti és gyakorlati pedagógia, valamint a tanítási módszer tekintetében kétségkívül szükséges és fontos ez a képesítés, melynek jótékony hatása érezhető középiskoláinkban. Kiváló vallástanárokat képezni elsőrangú érdeke egyházunknak. Ám ennél a módnál két baj mutatkozik. Az egyik az, hogy a vizsgálóbizottság a négy (kezdetben öt) hazai református teológiai akadémia székhelyén időszakonként felváltva alakíttatík meg. Ennek természetszerű következménye, hogy a vizsgálat színvonala ingadozik s nem egyöntetű, továbbá, hogy a változó vizsgálóbizottság különböző felfogásokat igyekszik érvényesíteni a vizsgálat tárgyára és anyagára nézve. Ehhez képest már harmadik vizsgálati utasítás van jelenleg érvényben. Ennek kedvezőtlen hatására gondolva, elkerülhetetlenül szükségesnek látszik, hogy a konvent egy állandó vallástanár-vízsgáiati bizottságot létesítsen. Én azt hiszem, hogy ennek föltétien hasznát és szükségét érezve, az egyes teológiai akadémiák nem ragaszkodnak a külön, időszaki ad hoc vizsgálóbizottságokhoz. A másik jelentkező baj elszomorító tünetet tár elénk. Azt, hogy vallástanári vizsgálatra újabban nem kiválóan képzett lelkészek jelentkeznek megfelelő készület nélkül. A konventi megbízott a múlt évben Sárospatakon tartott vizsgálat eredményét elszomorítónak találta, ami érthető is, amikor a vizsgálatra állott négy jelölt közül kettő elégséges eredménnyel vizsgázott, egyet javító vizsgálatra, egyet pedig a vizsgálat teljes ismétlésére utasított a bizottság. Ebből a körülményből folyólag vallástanításunk és hitoktatásunk jövőjéről nem valami megnyugtató képet rajzolhatunk, A vizsgálóbizottság radikális indítvánnyal állott elő. Kimondatni kérte, hogy az egyetemes konvent a vallástanári vizsgálatra bocsáthatást jeles vagy legalább jó képesítésű lelkész! oklevéllel bírókra korlátozza, mivel elsőrangú érdekeink fűződnek ahhoz, hogy leendő intelligenciánk középiskolai vallásos nevelését kiváló képzettségű egyénekre bízzuk. Ezt ugyan a tanügyi bizottság nem fogadta el, de a
