Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 8. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 71 Dr. Luther Márton Nagy Kátéja. Fordították : Evangélikus lelkészek a weimari kiadás alapján és a latin szöveg tekintetbevételével. Az „Emmaus felé“ kiadása. Sopron, 1930. 126. oldal. Ha a sok fordító sok egyéniség stílusát, gondolkodási irányát még a legapróbb részekben sem tudja elrejteni, akkor egy szerző teljesen egységes s fejezetenként szorosan összefüggő műve az olvasóban igen vegyes hatást kelt. E fordításnál nem ismerjük az önkéntes vállalkozók külön tevékenységét s sajnos, alig vesszük észre a revizor gondos, összefogó munkáját, amelyre ilyen műnél múlhatatlanul szükség van. Sajátos és egyéni meglátások kikényszerítik ezeket a megjegyzéseket, s mégis a legteljesebh elismerés hangján kell megemlékeznünk úgy a revizor, mint az egyes fordítók fáradságáról. Jól olvasható, érthető, minden egyháztag közkincsének tekinthető dogmatikai vezérfonalat adott, a kiadásra vállalkozott Emmaus felé szerkesztősége s bizonyára a nevezettek mellett v. Sréter teológus is, aki, mint e vállalkozás hallgatólagos mecénása, akkor is bízott a könyv sikerében, amikor a munka fáradságos perceiben sokan a pesszimizmus tógájába öltözködtek. Ezen okok miatt dicsérettel említjük meg teológus ifjúságunk jó szándékait s az öregebbek köszönetét tolmácsolva nékik, arra kérjük őket, hogy sikeresen haladjanak a megkezdett úton. Gaudy László. Imre Sándor: A lelkészi hivatás nevelési szempontjai. Különlenyomat a Protestáns Szemle 1930. júniusi számából. 16. oldal. Ez a kis dolgozat első olvasásra olyan, mintha részeiben és egészében minden szakember közkincse lenne, a második és többszöri elolvasás, vagyis alapos megmérlegelés után érték s betanítani való hasznos olvasmány. Ügy, ahogy ez a cikk meg van írva, betehető akár a valláspedagógia, akár pedig a gyülekezeti lelki gondozás fejezetei közé, s mert amik itt megirattak, nem az egyház hivatalos tagjának, hanem a protestantizmus barátjának szeretetbőí fakadt programmadása, s mint ilyen, különösen megbecsülendő és értékelendő. Pedagógusok és felekezeti iskoláink minden rangú munkásai részére legyen szabad néhány tételt idéznünk: „az egyházakat a köznevelés szerveinek tekintjük", „a lelkészi munkában a nevelés gondolata nélkül nem lehet a siker sem tartós, sem egyenletes“, „a lelkész csak akkor töltheti be nevelői feladatát, azaz akkor ismerheti fel a maga egész hivatását, ha a gondolkodása nevelői gondolkodás“, „minél kevésbé becsüli meg a maga fensőbbségét a nevelő, azaz minél lejebb ereszkedik a hivatása magaslatáról, annál rohamosabban és teljesebben elveszti a vezetésre szükséges erőt.“ „Az az egyház halad életének biztosításában legtöbbre, amelyik leginkább gondoskodik a papképzésben arról, hogy pl. a lelkész művelt hívei között is szilárdan mcgállhasson — egyénibben tudjon bánni az egyénekkel —, fel tudjon ismerni adott helyzeteket gyülekezetében és ennek környezetében — megérthesse és megbecsülhesse a legegyszerűbb emberek annyira aprólékos
